Friss Hirek

Sulyok Tamás megtörte a csendet: elárulta, lemond-e, és azt is, mit jelent neki lemaradni a miniszteri képekről

A köztársasági elnök hosszú interjút adott az Indexnek, amiben lemondásról, gyermekvédelemről, Magyar Péterrel való viszonyáról, méltatlanságról, és arról is beszélt, miért nem fáj neki az, hogy direkt lehagyták a miniszteri képekről.

Mi történt? Hosszú interjút adott Sulyok Tamás az Indexnek, amiben a köztársasági elnök ugyan többnyire kitért a kényelmetlen kérdések elől, válaszaiból mégis felsejlik, miként is értelmezi a jelenlegi közéleti helyzetet, amiben a miniszterelnök folyamatosan a lemondását követeli, és amiben a beiktatás előtt álló miniszterekkel készült közös képekre vagy rá sem kerülhet, vagy ha igen, akkor utólag vágják le róluk.

Több ebből

Magyar Péter: Minek erre az egy hétre, nem akarjuk utána leretusálni a képről
Magyar Péter bocsánatot kért a gyermekvédelmi rendszer áldozataitól és lemondásra szólította fel Sulyok Tamást

Részletek. A köztársasági elnök többször is kiemelte, véleménye szerint a köztársasági elnök a nemzet egységét azzal fejezi ki, hogy a politikai döntéseket közjogi keretbe foglalja, és alkotmányos rangot ad nekik, munkáját pedig az nem minősíti, hogy hányan támogatják akár őt, akár működését, hanem az, hogy mennyire tudja ezzel megtestesíteni a nemzeti egységet.

Arról, hogy Magyar Péter intenzíven követeli a lemondását, a miniszterelnök erről szóló Facebookos szavazásában pedig már több mint 380 ezren vettek részt, azt szűri le, hogy „megindult a köztársasági elnök alkotmányos státuszának és hatásköreinek politikai újraértelmezése”.

De kiderült az is, hogy

Kontextus. Sulyok Tamás ritkán foglal állást bármilyen kérdésben, a kormányváltást követően azonban hirtelen elkezdett jogállamiságról és a sajtó szabadságának fontosságáról értekezni. A köztársasági elnök Magyar Péter szerint korábbi hallgatása és a NER-ben betöltött szerepe miatt alkalmatlan a poszt további betöltésére, így amennyiben nem mond le május 31-ig, utána alkotmányos eszközökkel fogják onnan eltávolítani. Az elnök távozását a miniszterelnök Facebookos szavazásán több mint 380 ezren támogatják, Orbán Viktor ellenszavazása pedig százezer aláíró környékén tart.

The post Sulyok Tamás megtörte a csendet: elárulta, lemond-e, és azt is, mit jelent neki lemaradni a miniszteri képekről appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version