Friss Hirek

Tippelj, mekkora búcsúpénzt kapnak a távozó parlamenti képviselők

Számítások szerint összesen több mint egymilliárd forintot kell kifizetnie az Országgyűlés Hivatalának. Mutatjuk, kik kapják a legnagyobb búcsúpénzt.

Mi történt? Több távozó parlamenti képviselő is 12 millió forintos búcsúpénzt kap, írja a Telex.

Több ebből

„Túlzott reakciót láthattunk hétfőn a tőzsdén, de biztos, hogy a befektetők alaphangulata teljesen megváltozott a választás után”

Mit jelent ez a gyakorlatban? Bruttó 6 milliós búcsúpénzt kapnak a legrosszabbul keresők, a frakcióvezetők pedig ennek kétszeresét. A háromhavi végkielégítést akár egy összegben is kérhetik, de többek között vissza kell adniuk a diplomata-útlevelüket, az üzemanyagkártyájukat, és ki kell költözniük a hivatal által bérelt lakásból a parlamenttől búcsúzó képviselőknek.

Kontextus. A jelenlegi adatok szerint 144 országgyűlési képviselő mandátuma szűnik meg május elején (a végleges szám még emelkedhet, ha a Fidesz vagy a Mi Hazánk további mandátumokat veszít a maradék szavazatok megszámolása után).

Az összeg? A Telex kikérte az Országgyűlés Hivatalától a 199 képviselő februári és márciusi bruttó juttatásait, ez alapján kiszámolták, hogy 144 leköszönő képviselővel számolva összesen bruttó 1,35 milliárd forintot kell kifizetnie a hivatalnak.

Hogyan tovább? Találkozójuk után Sulyok Tamás köztársasági elnök bejelentette, hogy hivatalosan is a választáson győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre, és az új Országgyűlés alakuló ülését a lehető legkorábbi időpontra hívja össze. Magyar szerint erre már május elején sor kerülhet.

The post Tippelj, mekkora búcsúpénzt kapnak a távozó parlamenti képviselők appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version