Friss Hirek

Több évtizedes mélyponton a valódi családtámogatások mértéke

Míg 2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát.

Mi történt? Míg 2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát a KSH most közzétett adatai szerint. A családi pótlékra, gyesre, gyermeknevelési támogatásra kifizetett összegek több évtizedes mélypontra kerültek – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Mit jelent ez? A 2000-es évek elején a GDP 1,8 százalékáról 1,5 százalékra ment le ez a mutató, azonban azt követően ismét 2 százalék fölé került. Ilyen mélyen viszont, ahol most van, a rendszerváltás óta még sosem állt. Az adatokból az is kiderül, hogy főleg a családi pótlék és a gyes elinflálása volt az, aminek hatására lefeleződött a KSH által számba vett családtámogatási juttatásokra fordított összeg a GDP-hez képest.

Legalább a gyermeket szülő nők helyzete jobb? Tavaly két támogatás típusnál volt csupán növekedés. Az egyik a csecsemőgondozási díj (CSED), amelyre 153,4 milliárd forintot fordított az állam, a másik pedig a gyermekgondozási díj (GYED), erre 328,3 milliárd forint jutott. Mindkét juttatást a dolgozó nők korábbi jövedelme alapján állapítják meg, ennek köszönhető, hogy a CSED-re kifizetett összeg 15,7, a GYED-összege pedig 14,3 százalékkal nőtt tavaly. A 2023-ban mért 17,6 százalékos átlagos inflációt ugyanakkor egyik támogatásnál sem érte el a növekedés.

De akkor hogyan alakult a többi családtámogatás? Az elemzés szerint valamennyit családtámogatási juttatásból kevesebb érkezett a családokhoz a rekord inflációs évben. Anyasági ellátásokra kevesebb mint 5,94 milliárd forintot fordított az állam, ez 2018 óta a legalacsonyabb összeg nominálisan is. A gyermekgondozást segítő ellátásra (régebben GYES) 54,78 milliárd forint jutott, ami 2005 óta a legalacsonyabb összeg. Gyermeknevelési támogatásra 9,75 milliárd forintot fizetett az állam, ilyen címen ennél kevesebbet utoljára 1997-ben kaptak a családok.

A 2008 óta nem emelt családi pótlék címén 302,1 milliárd forintnyi kifizetés történt meg, ez 2005 óta a legalacsonyabb összeg.

Mit érdemes tudni még? Vrazsovits Rita, a Bank360.hu családtámogatási szakértője szerint a juttatások értékvesztésén túl a GDP-arányos állami kiadás csökkenésében az is szerepet játszik, hogy az elmúlt években a született gyermekek száma nem tudta megközelíteni a 2010 előtti szintet, bár a gyermekvállalást támogató új programok (babaváró hitel, CSOK) érezhetően megemelték egy időben a születések számát. 2022 óta azonban jelentős visszaesés kezdődött, 2023-ban 12 százalékkal született kevesebb gyermek, mint 2009-ben. Az eddigi 2024-es adatok alapján pedig ez az év a tavalyinál is szomorúbb képet mutat.

The post Több évtizedes mélyponton a valódi családtámogatások mértéke appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version