Friss Hirek

Több mint félmillió forinttal dobják meg a vállalkozásod decemberben

Tíz éve alatt volt pár jó húzásuk, de pókeres hasonlattal élve talán most egy royal flush az, amit bedobtak az asztalra. Márpedig Sárospataki Albert, a Billingo atyja most biztos nem blöffölt, amikor azt mondta a csapatának november közepén: szedjenek össze szinte minden billingós vállalkozásnak a hónap végéig félmillió forintot, ingyen.

A Billingóval mindig is az volt a szupererőnk, hogy képesek voltunk dobozon kívül gondolkodni, a megszokottól eltérni, a lehetetlent mégis lehetségesnek gondolni. Most egy fogadás eredményeként még országos viszonylatban is olyan példátlan mértékű kollaborációt tettünk össze néhány nap alatt, aminek a gondolatától először még én is görcsbe rándultam.”

Sárospataki Albert

Albert fogadásával vállalkozók ezrei járnak jól 2025-ben, ugyanis több mint félmillió forintnyi ingyenes szolgáltatást kapnak mintegy 15 jól ismert üzleti szolgáltatótól.

„Mindig is a vállalkozói versenyképesség növeléséért dolgoztunk, ez van a DNS-ünkbe kódolva. Mivel pont 10 éve építem a Billingót, most valami grandiózus és ikonikus dolgot szerettem volna letenni az asztalra, ami még soha nem volt, és nemcsak a számlázásról szól, de a DNS-ünkhöz mégis passzol. A 10 évre reflektálva az volt az alapgondolatunk, hogy adjunk 10-szeres szupererőt 2025-re a vállalkozásoknak, azaz 10-szer több értéket, mint eddig valaha tettük. Én a versenyképesség növelésében két dolgot tartok kiemelten fontosnak, a digitalizációt és az edukációt. Innen pedig a feladat egyértelmű volt: össze kell tennünk legalább félmillió forint értékű digitális és tudásnövelő szolgáltatást másoktól, amiket én is fel tudok 100 százalékban vállalni, valóban hasznosnak tartok, amivel az egyéni és társas vállalkozások valódi versenyelőnyre tesznek szert 2025-ben, és garantáltan többek lesznek tőle. Nem a kedvezmények, hanem valósan ingyen félmilliónyi szolgáltatás volt a cél.”

Két hét nem valami sok félmillát összepakolni több ezer vállalkozó részére, de úgy tűnik, mégis megcsinálták. „Kevés dologra vagyok annyira büszke üzleti oldalról, mint erre a dobásra, amit most decemberre összeraktunk. 10 üzleti könyv, számos üzleti szoftver, online tréningek és edukációk, üzleti előfizetések, és még több minden, amit 2025-re biztosítunk a Business Plusz csomagunk mellé, több mint félmillió forint értékben, ingyen.”

„Jó, hogy vannak nagy cégei az országnak, de számomra egyértelmű, hogy a kis- és középvállalatok a gazdaság valódi motorjai. Abban hiszek, hogy az általuk létrehozott, organikus üzleti alapú együttműködési rendszer vezethet csak hosszú távon sikerre. Ha a kkv-ink versenyképesek, akkor van lehetőségünk nyerni. Mi felelősségteljesen megtesszük az ehhez szükséges lépéseket. Ha másnak is jó, mindenkinek jó” – zárja gondolatait Albert. Egyértelmű üzenetet akartak megfogalmazni a piacnak: a digitalizáció nemcsak a jövő, hanem a jelen eszköze is ahhoz, hogy a vállalkozások ne csak túléljenek, hanem fejlődjenek is. Ez pedig – jelentős tudással és digitális eszköztárral kiegészítve – most igazi piacverő szuperkombó, bármilyen fejlődésre vágyó vállalkozónak.

The post Több mint félmillió forinttal dobják meg a vállalkozásod decemberben appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version