Friss Hirek

Több mint százmilliót költött parkolóbérlésre a főváros, vita lett a belvárosi helyekből

Nettó 115 millió forint felett költöttek 2025-ben parkolóhelyek bérlésére a fővárosi cégek és intézmények, miközben a helyek egy részét továbbadták albérletbe.

Több mint nettó 115 millió forintot költöttek parkolóhelyek bérlésére 2025-ben a fővárosi cégek, intézmények és alapítványok – derül ki a főjegyzői iroda ellenőrzési jelentéséből, amiről a Népszava számolt be. Tavaly 325 parkolóhelyre, összesen 4434 négyzetméternyi területre kötöttek szerződést, miközben ezek egy részét továbbadták albérletbe, amiből 15,6 millió forint bevétel folyt be. Egy évvel korábban 328 helyet béreltek nettó 107,8 millióért.

Több ebből

Drágábban és később fogunk idén strandolni az energiaárak miatt
Csányi Péter: Jó lenne, ha kisebb lenne a politikai nyomás a bankpiacon

A vizsgálatot a Fővárosi Közgyűlés rendelte el, miután kiderült, hogy az azóta megszűnt Budapest Brand vezetőinek a Kempinski Hotel mélygarázsában béreltek parkolókat havi 125 ezer forintért. Az ellenőrzés az elmúlt két év szerződéseinek jogi és pénzügyi megfelelőségét nézte át.

A szervezetek a parkolóhiánnyal, a szolgálati járművek biztonságos elhelyezésével, logisztikai okokkal, valamint dolgozói és vendégparkolási igényekkel indokolták a külső helyek bérlését. Többen azt állították, csökkentették a helyek számát, megszüntették a kivételezett parkolást, és térítési díjat vezettek be.

A legtöbb parkolót a Fővárosi Vízművek bérli, mögötte a BKK és a BKM következik. A jelentés szerint az egységárak nem számítanak kirívónak, de a tulajdonosi bizottságban vita indult arról, indokolt-e belvárosi irodaházaknál drága parkolóhelyeket fenntartani, miközben a városvezetés célja éppen az autóforgalom csökkentése a belső kerületekben.

The post Több mint százmilliót költött parkolóbérlésre a főváros, vita lett a belvárosi helyekből appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version