Magyarország most abban lehetne példaadó, hogy a vagyonadót és a vagyonosok lehetőségeit arra használja, amire valók: valódi társadalmi befektetésre. Ehelyett megérkeztek az első telefonok a civilekhez a donoroktól: kész, ennyi volt, nem adok többet. Pistyur Veronika írása.
Most először írtam véleményt egy törvénytervezetről társadalmi egyeztetésen. Leírtam, miben nem értünk egyet, aláírtam, és elküldtem a Pénzügyminisztérium felületén. Aztán azon kaptam magam, hogy nem gondolkodom azon, mi lesz ennek a következménye. Nem mérlegelem, kinek fogja szúrni a szemét, melyik támogatónk lép majd hátrébb miatta, kapunk-e érte egy újabb gyanús címkét.
Szokatlanul jó érzés.
Az apropó viszont nem szerencsés, sőt, sok szempontból bosszantó és kétségbeejtő. A vagyonadó egy leegyszerűsítő és kontraproduktív válasz komoly társadalmi problémákra: a növekvő vagyoni különbségekre, a NER-ben összeharácsolt vagyonok miatti jogos igazságérzetre, a leszakadó csoportok helyzetére. Ebben a formájában ezekre megoldást nem ad, a helyzetet pedig több ponton tovább nehezítheti.
Az egyik ilyen pont a civil szektor.
Mi a gond a tervezettel?
A Bridge Budapest nevében hat pontban írtuk le, miben nem értünk egyet a tervezettel.
- Nem ösztönöz adakozásra. A tervezet szerint a fizetendő adóból levonható az értékelés díjának egy része és néhány helyi adó. A közhasznú célra adott támogatás semmilyen formában nem számít. Így az adó és az adomány ugyanazért a szabad pénzért versenyez, és ebben a versenyben a kötelező befizetés mindig előnyben van.
- Az 5% gesztus, de kevés és személytelen. A befizetett adó 5%-áról az adózó a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) javára rendelkezhet. Ezt köszönjük, de messze nem elegendő. Az adózó nem választhatja meg, melyik ügyet támogatja, pedig a tapasztalatok és a kutatások szerint a személyes választás teremt kapcsolatot közte és a közjó között, és alapozhat meg hosszú távú elköteleződést.
- Nem jelent többletet. Az 5% a már befizetett adót csoportosítja át. A tervezet nem mondja ki, hogy ez az összeg a civil szektor költségvetési támogatásán felül érkezik. Ha azt csökkentenék, a szektor összességében semmit nem nyerne.
- Nem látszik, mire megy a pénz. A teljes bevétel a központi költségvetésbe folyik. Egy vagyonadó elfogadottsága hosszú távon azon múlik, hogy a befizetők és a társadalom látják-e az eredményét.
- A civil szektor kimaradt a hatásvizsgálatból. A tervezethez mellékelt hatásvizsgálati lap a vagyonos magánszemélyekre és a vagyonkezelési konstrukciókra gyakorolt hatást vizsgálja. Az adományozásra és a közhasznú szervezetekre gyakorolt hatással nem foglalkozik.
- Nincs felülvizsgálat. Új adónemről van szó, amelynek hatásai ma csak becsülhetők. A tervezet mégsem írja elő, hogy az első adóév után nyilvánosan értékelni kell, mit hozott, és mibe került.
Amiért aggódunk
A vagyonadó fizetőinek jelentős része ugyanabból a körből kerül ki, amelyből a hazai jelentősebb magánadományok érkeznek, érkezhetnek. Akik eddig hospice-ellátást, ösztöndíjakat, kulturális vagy szociális célokat támogattak, ezután ugyanabból a szabad pénzből fizetik a vagyonadót is. Ha szűkül a mozgásterük, az adomány könnyen az első tétel lehet, amelyből visszavesznek. A likviditás nem végtelen. Ha elmegy a pénz az adóra, nem biztos, hogy van miből osztani tovább adakozásra is.
A kötelező befizetés az önkéntes adást is gyengítheti. Aki befizette az adót, joggal érezheti úgy, hogy megtette a magáét. Könnyen elterjedhet a gondolat, hogy ha az állam gondoskodik a feladatokról, az adományokra már nincs szükség.
És már jelezték szervezetek, hogy megérkeztek az első telefonok támogatóktól.
Pontosabban egykori támogatóktól, mert éppen a fentiekre hivatkozva már most jelzik, ennyi volt. Nincs több mozgásterük. A feladatok közben megmaradnak. Civil szervezetek látnak el számos olyan munkát, amely egyébként az államra hárulna: szociális munkát, hospice-ellátást, korai fejlesztést, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását. Ha ezek a szervezetek meggyengülnek, a rászorulók ugyanúgy ott lesznek, és a feladat visszakerül az államhoz.
Amit a számok megmutattak
Hogy pontosan kiket érint mindez, arra Zsiborás Gergő, a Forbes főszerkesztője adott választ. A Forbes gazdaglistájának becslésein lefuttatta a kormány cégértékelési formuláját: az eredmény egyértelmű lett. Minél nagyobb egy vagyon, annál kevésbé fáj majd az adó. A több száz milliárdos vagyonok tulajdonosai hozzáférnek azokhoz a struktúrákhoz, amelyekkel optimalizálni tudnak, és ebben a nagyságrendben ez meg is térül. A terhet a közepes cégek tulajdonosai szenvedik el legnehezebben: a tisztességesen épített családi vállalkozások vezetői, akiknek a vagyona például egy cégrészesedés, egy családi ház és egy komolyabb céges autó. A háromévnyi eredmény átlagolása miatt ráadásul egy rossz év után jöhet a legmagasabb adó. Zsiborás szerint ebben a formában a vagyonadó bélyeg lesz, és összemossa a NER-es járadékvadászokat azokkal, akik itthon maradtak, kockáztattak és munkát adtak. Egyetértek vele. Civil oldalról egy dologgal egészíteném ki: ez a kör a civil szervezeteknek is sokat jelentett és jelenthetne a jövőben.
Akikhez fordulni lehet
Egy civil szervezet jó esetben többféle forrásból él. A mindennapi működés, a bérek, a rezsi sok kis adományból is összeáll: mikroadományozóktól, akik havonta néhány ezer forintot adnak, vagy az szja 1%-áról rendelkeznek. Az innováció lehetőségének és reményének jelentős része a nagy adományozóktól érkezik, akik akár évekre el tudnak köteleződni egy még nem bizonyított megoldás mellett. És ők nincsenek sokan, pedig sokkal többen is lehetnének.
A kettő között ott vannak a közepes cégek tulajdonosai, akik hol egy-egy programot finanszíroznak, hol a működést segítik, hol egy új kezdeményezés első lépéseit. Ők sokszor azok, akikhez fordulni lehet. Ha egy nagyobb lélegzetű dologhoz társ kell. Ha egy pályázat elmarad, és át kell hidalni néhány hónapot. Ha hirtelen jön a baj, és nincs idő hosszú döntési folyamatra.
Egy-három-öt millió forint egy céges költségvetésben nem mindig fáj. Egy civil szervezetnek sokszor éppen ez a különbség aközött, hogy egy program folytatódik, vagy leáll.
A hiánya betölt(het)etlen űr. Ez a kör az ország minden részén, sokféle ügyben jelen van. Támogat hospice-ellátást és ösztöndíjprogramot, országos jogvédő szervezetet és helyi egyesületet, gyerekeknek szóló felzárkóztatást és művészeti műhelyt. Ha visszahúzódik, az mindenhol érződik: Budapesten és vidéken, országos és helyi ügyekben egyaránt.
A nagyágyúk maradnak
A Filantróp Kör szeptember végi beszélgetésén a legnagyobb hazai adományozók közül többen elmondták: a vagyonadó másnap sem változtatna azon, amit adnak. Jaksity György így fogalmazott: „A rövid válasz, hogy sehogy.” Hiszek nekik. Az adakozásuk mögött belső meggyőződés áll, és megvan hozzá a mozgásterük. Ugyanaz történik tehát a filantrópiában, amit Zsiborás Gergő a cégvilágban kimutatott. A legnagyobbakat kevésbé éri el az adó. A középen lévőket és a kisebbeket telibe találja, és így a civileket is.
Ez a veszteség nem lesz látványos és hangos.
Senki nem fogja megafonba mondani, hogy kiszáll. Egyszerűen jövőre kevesebbet ad, vagy nem újítja meg a támogatását. Egy szervezet nem tud felvenni egy munkatársat. Egy jól működő program egy évre leáll. Statisztikában ez évekig nem fog látszani. A szervezeteknél azonnal.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a magyar civil szektor finanszírozása ezen az adón áll vagy bukik. Az viszont biztos, hogy kirekeszti azt a kört, amelyet most lehetett volna bevonni és tartósan elkötelezni, ami az államnak is alapvető érdeke. Hogy végre ne mindent tőle várjunk, és bevonva, elkötelezetten olyanok is kiálljanak a saját ügyeinkért, akik eddig nem tették.
Akik még nem adtak
A veszteség azokról is szól, akik eddig nem adtak, de adhatnának. A tervezet pontosan körbe rajzolja azt a kört, amelyből a következő évtized nagyadományozói kinőhetnének. Egymilliárd forint feletti nettó vagyon: a hatásvizsgálat szerint mintegy tizenötezer ember. Sokan közülük ma még nem adományoznak rendszeresen.
A hazai adományozási kultúra éppen most kezdett feléjük kinyílni: egyre több vállalkozó kérdezi, hogyan adhatna stratégiával, hosszú távra, ugyanolyan gondossággal, ahogy a befektetéseit kezeli. Ezt a kört kellene most megszólítani. Meghívni, bevonni, partnerként kezelni. A vagyonadó jelenlegi formájában éppen az ellenkezőjét teszi: kirekeszti őket. Mire a meghívás megérkezhetne, megérkezik a csekk és a bélyeg. Aki eddig nem adott, annak ezután még kevesebb oka lesz elkezdeni. A kérdés így az is, hányan nem válnak soha adományozóvá.
Egy kivéreztetett szektorba érkezik
Mindez akkor is gond lenne, ha egy erős civil szektor találkozna vele. Csakhogy a magyar civil szektor éveket töltött az ellenség szerepében. 2017-ben a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény bélyegezte meg a szervezeteket, 2023 végén pedig létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely a vizsgálatukra is felhatalmazást kapott.
Az adományozók egy része névtelenségbe húzódott, mások csak politikailag biztonságos ügyeket mertek támogatni. A szervezetek tartalékai elfogytak, a munkatársak kiégtek, sok helyen csak a lelkesedés tartotta egyben a munkát.
Az áprilisi választás után először állt elő a lehetőség, hogy ez megváltozzon. Hogy a civilekre ne gyanakvással nézzenek, és a vállalkozókat se kezeljék gyanúsítottként. Hogy aki ad, büszke lehessen rá. Hogy véleményt mondhassunk, és ne kelljen tartanunk a következményektől. Ebbe a pillanatba érkezik egy adó, amely pont azt a kört terheli, amelyre az újjáépítéshez a leginkább szükség lenne.
Ez abszurd. Nem lehetett ez a szándék. A tervezet az 5%-kal jelzi, hogy a civilekre is gondoltak. A szándék jó. A szabály egyelőre távolról sem.
Történelmi pillanat lehetne
Pedig ez a pillanat a történelmi esélyt is magában hordja. Kevés országnak sikerült a vagyonadóval jó példát mutatnia. Magyarország most abban lehetne példaadó, hogy a vagyonadót és a vagyonosok lehetőségeit arra használja, amire valók: valódi társadalmi befektetésre. Egy olyan rendszerre, amely többet hoz, mint amennyit visz. A politika kezében ott a lehetőség, hogy a vagyonosokat a társadalmi jólét lehetséges innovátorainak tekintse. Hogy vagyont építeni és ezzel az ország jólétét és versenyképességét szolgálni összetartozó dolog legyen, vágy és törekvés, és ne paradoxon. Erre a válaszra a világ is felfigyelne. Ehhez a jelenlegi tervezetnél bátrabb és kreatívabb szabályozás kell.
A Forbes, a House of Giving és az MTA partnerségében márciusban azt kérdeztük, kik lesznek a 21. század Széchenyijei. Széchenyi István 1825-ben birtokai egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy tudós társaság alapítására, ebből lett a Magyar Tudományos Akadémia. Ő kezdeményezte a Lánchíd megépítését is.
Vajon felajánlotta volna a jövedelmét az Akadémiára, és belevágott volna a Lánchíd építésébe, ha akkoriban vagyonadót kellett volna fizetnie?
Mi kellene ahhoz, hogy működjön?
A megoldás nem bonyolult, és nem kell hozzá feladni a vagyonadót. Polgár András már felvázolta az irányt: ha a vagyonadóból leírható lenne a filantrópiára fordított összeg, sőt hosszú távú adományozói elköteleződés mellett az állam is tenne hozzá, az komoly forrást nyitna meg a civil szervezeteknek. Ez éppen a hosszú távú elköteleződést jutalmazná, amire a szektornak a legnagyobb szüksége van. Ehhez jöhet hozzá, amit a véleményünkben kértünk: az adózó maga választhassa meg, melyik ügyet támogatja, az így érkező pénz az állami támogatáson felül érkezzen, a bevétel egy része nevesített közcélokat szolgáljon, és a törvény írja elő a tapasztalatok nyilvános értékelését.
Remélem, ez a társadalmi egyeztetés valódi tér a korrekcióra, és a tervezet valódi lehetőségeket teremt: a vállalkozó a vagyonadó-bevallásában azt is feltünteti, melyik szervezetet támogatta az évben, és ez számít. Az állam az adományozókat partnernek tekinti, és többet hoz ki belőlük, mint amennyit adóként beszedhetne. A vagyonadó bevonja azokat, akiket most kirekesztene.
Magyarországra azért figyelnek majd, mert megmutatta, hogyan lehet a vagyonadóból társadalmi befektetés. Az állam pedig a vagyoni különbségek mérséklésére és a szegénységben élők felzárkóztatására árnyaltabb eszközöket használ: célzott, helyi programokat, igazságosabban elosztott támogatásokat, és olyan adózást, amely teherviseléssel a közjó felé ösztönöz.
Pistyur Veronika,
a szerző a Bridge Budapest CEO-ja és a House of Giving társalapítója.
The post Vagyonadó: egy elég fontos szektort kihagytak a hatástanulmányból appeared first on Forbes.hu.
