Friss Hirek

Váratlan fordulat Balásy hatmilliárdos villájának történetében, nagy változás állhat a háttérben

A NER plakátmilliárdosának hatmilliárd forintos, ötemeletes villáján még az ominúzus Kontroll-interjú után is folytak a munkálatok.

Mi történt? A Kontrollos kitálalás még nem akasztotta meg Balásy Gyula ötemeletes, közel hatmilliárd forintos máriaremetei otthonának építkezését, azóta azonban már nagyot fordult a világ a meacuplázó NER-es propagandabajnokkal: a 24.hu a helyszínen járva az ott dolgozóktól úgy értesült, a korábbi vállalkozók már csak alapanyagaik és eszközeik elhordása érdekében járnak vissza a területre, az építkezést ugyanis leállították.

Több ebből

Így finanszírozták Balásy Gyula cégei a NER-t
Példátlan pénzbőség mellett nulla valós érték – így épül fel Balásy Gyula vagyona

Részletek. A 24.hu a helyszínen megtudta, a beruházást a Kontrollos interjú, amiben Balásy könnyek közepette az állam javára lemondott kékplakátos cégéről, még csak meg sem akasztotta. Az építkezés folyt tovább a terveknek megfelelően, a milliárdos ugyanis valószínűleg úgy gondolta, „alkut tud kötni az új hatalommal, és marad elég forrása az építkezés befejezésére”, mondta a lapnak egy kivitelező. Azóta azonban valami változhatott, ugyanis az érintett elmondta:

„Múlt vasárnap azonban hívott az építésvezető, bejelentette, hogy leállnak, mindenki vigye el a cuccát, építőanyagait.”

A lapnak az érintett elmondta, ígértet kaptak arra, hogy ki fogják fizetni munkáját, és ebben személy szerint bízik is.

Kontextus. Balásy Gyula a Fidesz kétharmados összeomlását követően látogatott el a Kontroll stúdiójába, ahol igyekezett az elmúlt évtized kormányzati propaganda-terjesztésében betöltött szerepét minimalizálni, egyben fontosabb cégeit és magántőkealapokban tartott milliárdjait is feljánlotta az állam számára. Balásy cégei után közben kiderült, több állami szerv is nyomoz, bankszámláit pedig zárolták.

The post Váratlan fordulat Balásy hatmilliárdos villájának történetében, nagy változás állhat a háttérben appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version