Friss Hirek

Videón a menet közben felrobbanó villanyroller


Érdekes, ám egyszerre tragikus balesetet kapott lencsevégre egy autó utasa Kínában: a kereszteződésben a megszokott járművek széles választéka helyett egy lángcsóván utazó férfi haladt át előttük. Amint a sofőr észrevette, hogy kigyulladt a kétkerekűje, azonnal behúzta a féket és leugrott róla, mindezt még így is az utolsó pillanatban tette. A kereszteződés közepén ugyanis szinte azonnal több méter magas tűzgolyóvá alakult a járműve, a lángok közül a földön fekve, meggyulladt ruhában tudott csak kikecmeregni.

A sofőrt kórházba szállították, az állapota szerencsére stabil.

Nem sokkal később a tűzoltók is kiérkeztek a helyszínre és megfékezték a lángokat. A jármű szinte teljesen megsemmisült, ám a váz megmaradt részei alapján úgy tűnik, hogy valahol félúton helyezkedhetett el a hagyományos roller és a robogó között. De ha mindenképp választani kellene, akkor inkább az utóbbihoz állhatott közelebb. Azt még vizsgálják, hogy milyen műszaki hiba indította el a láncreakciót, ám az a felvételről is egyértelmű, hogy a lángok forrása az akkucsomag volt. Alább láthatjátok a Daily Mail tudósításában a teljes felvételt, ám fontos megjegyezni, hogy a videó egyesek számára felkavaró lehet.


Exit mobile version