Ajándékoktól roskadozik az adventi csodafa egy szekszárdi utcán

Az adventi csodafa ötlete Tóth Gáborné Rózsikától származik, akit lánya, S. Tóth Andrea és középsúlyos mentális sérült unokája is lelkesedéssel segít a csomagok készítésében – írta meg a Teol.

Szekszárdon, a Zrínyi Miklós utcában egy különleges fa, egy csodafa áll, amely nemcsak díszeivel, hanem az ágain elhelyezett apró ajándékokkal is magára vonzza a figyelmet. A fától néhány méterre élő helyi család tagjai, immár negyedik éve gondoskodnak az adventi csodáról: mindenféle játékot – plüssöket, csörgőket, mozaikokat – helyeznek el a fa ágain, hogy az arra járó gyerekek örömöt találjanak a karácsonyvárás időszakában.

Az ötlet édesanyámé, Tóth Gáborné Rózsikáé volt. Rengeteg plüssjátékunk gyűlt össze, és édesanyám úgy gondolta, hogy ezeket nem csak elajándékozni, hanem a közösség örömére bocsátani is érdemes lenne. Azóta minden évben ajándékokkal díszítjük fel a fát advent idején. Ha pedig az ajándékok fogynak, teszünk ki újakat

– mesélte S. Tóth Andrea.

A család különösen nagy gondot fordít arra, hogy minden csomag tartalma szeretettel készüljön. Andrea 14 éves fia is aktívan részt vesz az előkészületekben. Bár középsúlyos mentális sérült, hatalmas odaadással válogatja össze a játékokat, amelyeket idén már nemcsak otthonról, hanem Andrea barátai és kollégái felajánlásából is biztosítanak.

Már nyáron megkérdezték a szomszéd utcából, hogy idén is lesz-e meglepetés. Ez számunkra megerősítés, hogy érdemes folytatnunk a hagyományt

– mondta mosolyogva Andrea.

A család számára az adventi ajándékozás nemcsak szép szokás, hanem valódi örömforrás is. Az ajándékok gyorsan gazdára találnak, a gyerekek boldogan viszik haza új kincseiket, és még hetek múlva is hálásan emlegetik a különleges fát.

Ha barkácsolni szeretne valami szépet karácsonyra, ebben a cikkben olvashat ötleteket! Saját készítésű dekorációkat pedig így készítsen!

Kapcsolódó
Diófából faragott betlehemet a kunsági mester
A remekművűvet Tiszaszentimrének ajándékozta.

The post Ajándékoktól roskadozik az adventi csodafa egy szekszárdi utcán first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed