A Mastercard új magyarországi vezetője szerint mindenkinek jár a biztonságos és kényelmes digitális fizetés lehetősége
Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi country managereként azt a feladatot vállalta, hogy átvezeti a vállalatot a digitalizáció és a biztonság következő korszakába. A McKinseynél tanácsadóként, majd a Mastercard egyik európai Advisors központjának vezetőjeként nemzetközi tapasztalatokat szerző szakember – a pozícióval járó célok és kihívások mellett – arról is beszélt, hogy a digitális fizetési megoldások terjedése milyen fejlődési lehetőségeket ígér.
A digitális fizetési technológiák piaca soha nem látott ütemben fejlődik, és Márkus Gergely szerint a Mastercard ebben meghatározó szerepet kap. „A célom country managerként az, hogy továbbra is elsőként hozzuk el az új megoldásokat, és minden fizetési helyzetben elérhető, kényelmes, biztonságos szolgáltatásokat nyújtsunk.” A vállalat Digitális Fizetési Indexe szerint a fogyasztók érdeklődése a technológia iránt nő, de a kereskedők közel fele még mindig nem fogad el digitális fizetést. Ezt a tendenciát az edukáció és az infrastruktúra fejlesztése fordíthatja át, így a Mastercardnak hosszú távú missziója, hogy hozzáférést biztosítson a legmodernebb megoldásokhoz.
Az AI és a kibervédelem új kihívásai
Az adatbiztonság és a csalások elleni védekezés kulcsszerepet játszik a digitális fizetések jövőjében, ezért a vállalat komoly erőforrásokat fordít ezekre a területekre – nem kevés sikerrel: „a Mastercard globálisan, három év alatt 35 milliárd dollárnyi kárt előzött meg”. Márkus Gergely szerint az AI-alapú megoldások új dimenziókat nyitnak: „van olyan tranzakciókat elemző szoftverünk, ami 50 ezredmásodpercen belül észleli a csalásgyanús tevékenységeket”. A cég nagy hangsúlyt fektet a biometrikus megoldások fejlesztésére is, míg az iparág szereplőinek közös célja, hogy tovább növeljék a felhasználók pénzügyi tudatosságát. Ezt szolgálja a KiberPajzs kezdeményezés, melyhez csatlakozott a Mastercard is.
Digitális fizetések fejlődése Magyarországon
Márkus Gergely bizakodva figyeli a digitális fizetések hazai fejlődését, hiszen az érintésmentes tranzakciók aránya már elérte a 99 százalékot, és a mobiltárcás vásárlások száma is jelentősen, 47,8 százalékkal nőtt 2023-ban. „Az emberek partnerek az innovációban, ha az megkönnyíti a mindennapjaikat” – mutatott rá, hangsúlyozva, hogy fontos az okoseszközökkel történő fizetések népszerűsítése, valamint a biztonságos megoldások, például a biometrikus vagy tokenizált (egyedi kóddal működő) fizetési rendszerek támogatása.
A következő cél: bővülés a tech szektorban
Hazánk fizetési forgalmának jelenleg csak 38 százaléka elektronikus, de a Mastercardnak is köszönhetően egyre több, és egyre változatosabb módon tudunk digitálisan fizetni: például a mobiltárcákban ma a bankkártyák mellett akár a SZÉP-kártya is elérhető. A vállalat olyan tech céggé alakult, ami a fizetéstechnológiák és kiberbiztonsági megoldások mellett ügyfélélményt javító, testre szabott szolgáltatásokat kínál, a kkv-któl a nagyvállalatokig. A Mastercard új magyarországi vezetője optimistán tekint a jövőbe, mert
úgy látja, hogy a piac készen áll az újításokra, hiszen a felhasználók és a kereskedők is nyitottak a változásokra. „A cél, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a digitális fizetési megoldásokat” – összegzi Márkus Gergely a Mastercard hosszú távú vízióját, ami a hazai pénzügyi szektor digitalizálódása szempontjából is kulcsfontosságú.
The post „A cél a mindenkinek elérhető digitális fizetés” appeared first on Forbes.hu.