Balatoni csoda: fotókon a szomorúfűz 12 hónapja

Frank Melinda balatoni fotókat posztolt, melyek egy szomorúfűzről készültek. A 12 fotó más-más hónapban mutatja be a növény csodálatos “átváltozását”.

Melinda Balatonszepezden él, közel a természethez és a Balaton partjához. Gyermekkora óta szeret fotózni, négy-öt éve fektet nagyobb hangsúlyt kedvenc hobbijára. A természetfotós az utazásai, sétái során igyekszik a természet szépségeit megörökíteni a saját nézőpontjából.

A valódi, nem módosított, magát a valóságot visszatükröző képeket szeretem. Balatonszepezden, egy kis érintetlen partszakaszon található a víz mellett két öreg fűzfa. Sétáim során mindig megérintett a fák természethez igazodó változása. Ha beszélni tudnának, vajon mennyi szép emléket mesélhetnének…Megfogott, hogy minden tavasszal kivirulnak, felélednek, élvezik a nyarat, ősszel pedig felkészülnek a téli álmukra. Szerettem volna egy éves ciklust megörökíteni az utókor számára ameddig lehet

– mesélte Melinda a Sokszínű vidéknek.

Azt is hozzátette, hogy szerette volna mindenképpen végigvinni az évet. Májusban, törött, begipszelt lábbal is levitette magát a partra, hogy véletlenül se maradjon ki egyetlen kép sem a sorozatból.

A Sokszínű vidék több alkalommal is bemutatott olyan hobbifotósokat, akik a természetben átélt élményeiket rögzítik szebbnél szebb felvételeken. Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Néhány hete Miskolctapolcán még az ősz varázsolt színpompás levélruhát a fákra, december elején pedig a hegyekben már a havas táj szépsége ejtette rabul a természetbarátok szívét.

Kapcsolódó
Lenyűgöző fotókon villantja meg gyönyörű arcát a Balaton-felvidék
Varga Norbert 2025-ös falinaptárának képei többet mondanak minden szónál.

The post Balatoni csoda: fotókon a szomorúfűz 12 hónapja first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed