30 százalékos volt idén a pályaelhagyás a gyermekotthonok dolgozóinál

A Belügyminisztérium adatai szerint arányaiban a gyermekotthonokban, lakásotthonokban dolgozók csaknem 30 százaléka hagyta el ebben az évben a pályát, emellett 64 gyám jogviszonya is megszűnt, írja a Népszava.

A lap által kikért információk szerint idén 1804 dolgozó távozott a gyermekvédelmi szakellátási intézményekből, ehhez képest az összes betöltött álláshely jelenleg 6016.  Az 1804 távozó helyére csak 1 487 új dolgozót sikerült felvenni, ám arra nem tért ki, hogy az új munkavállalók mennyi ideig dolgoztak, tehát maradtak a rendszerben, esetleg pár hét, vagy hónap után továbbálltak.

A tárca válaszából az sem derült ki, hogy hányan távoztak a kegyelmi botrány nyomán idén kötelezővé vált kifogástalan életvitel vizsgálat miatt. Ahogy arról sincs adat, hogy hány intézményi dolgozó, gyám és nevelőszülő tölti jelenleg felmondási idejét, olvasható a cikkben.

A tárca megjegyezte: minden olyan gyermekvédelmi intézményben, ahol üres álláshely van, azok feltöltésére folyamatos erőfeszítéseket tesznek az intézmények.

The post 30 százalékos volt idén a pályaelhagyás a gyermekotthonok dolgozóinál first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed