Felidegesítette a felesége, ásóval kergette az arra járó autósokat

(fotó: Bács-Kiskun vármegyei rendőrség /Facebook)

Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indított nyomozást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egy 28 férfi ellen, aki ásóval kergette az Átlós úton áthaladó járműveket. Szerencsétlenségére egy térfigyelő kamera rögzítette az esetet, így a hatóságnak mondhatni “gyerekjáték” volt megtalálni az elkövetőt. A videón jól látható, amint több sofőr is megijedt a hadonászó férfitól. Egy Suzuki Swift vezetője például inkább lefordult a mellékutcába, egy BMW sofőrje pedig még ennyit sem kockáztatott, és inkább megfordult. Volt, aki megpróbált elhaladni mellette, egy személyautó tetejére le is sújtott, amelyben anyagi kár keletkezett, így ezért is felelnie kell. A 28 éves elkövető az elfogása után azt mondta a rendőröknek, összeveszett a feleségével, és így vezette le a feszültséget. A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed