Biden januárban Európába jön, ez lehet az utolsó hivatalos útja elnökként

Az új év második hetében, január 9-én három napra Olaszországba utazik Joe Biden amerikai elnök, ahol Ferenc pápa mellett találkozik majd Giorgia Meloni miniszterelnökkel és Sergio Mattarella államelnökkel is – írja az AP.

A Fehér Ház közleménye szerint Biden és a pápa csütörtökön folytattak telefonbeszélgetést, aminek alkalmával a szentatya magához hívta az amerikai elnököt, aki el is fogadta az invitálást. Ezzel valószínűleg a Vatikánba vezet majd Biden utolsó hivatalos nemzetközi útja amerikai elnökként.

A közlemény szerint Biden köszönetet mondott Ferenc pápának azért a küzdelemért és kiállásért, amit a világ egészén tapasztalható szenvedések enyhítéséért tett, beleértve az emberi jogok előmozdításáért és a vallásszabadság ügyéért végzett munkáit. Információk szerint a két vezető témája szintén a világbéke felé vezető út lesz majd januárban.

Biden emellett a pártja éléről nemrég lemondott olasz kormányfővel, Giorgia Melonival is találkozik. A Fehér Ház által közölt információk szerint „a világ előtt álló fontos kihívásokat” fogják megvitatni.

The post Biden januárban Európába jön, ez lehet az utolsó hivatalos útja elnökként first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed