A NER számára nagyon fontos adatbázisok szoftvere került az állam kezébe

A nemzetgazdasági miniszter friss határozata szerint december 20-tól az Igazságügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá kerül a Magyar Céginformáció Fejlesztő Kft. A vállalatot alig egy hónapja alapította egy magáncég, a Microsec Zrt. Az elmúlt években rendszerint ez a társaság fejlesztette azokat a szoftvereket, amelyek az állami cégnyilvántartásokat kezelik – olvasható a portálon.

Maga a cégnyilvántartás ugyan még csak ennek a tranzakciónak az előkészítő dokumentumait tartalmazza, de az állam már elkönyvelte a tulajdonszerzést. Az előkészületek alapján az látszik, hogy a Microsec egy önálló vállalatba, a Magyar Céginformáció Fejlesztő Kft.-be apportálta szoftvereinek forráskódját, vagyis a vagyonának egy jelentős részét.

Így állami tulajdonba kerülnek egyebek között:

a cégbírósági szoftverre vonatkozó kizárólagos, korlátlan vagyoni jogok,
az Igazságügyi Minisztérium online szoftverére vonatkozó kizárólagos, korlátlan vagyoni jogok,
a cégeljárás mediátor szoftver kizárólagos, korlátlan vagyoni jogok, valamint
az e-Szignó Automata szoftver korlátozott felhasználási joga 3 évre.

Igaz, a kérdés úgy is felmerülhetne, hogy egyáltalán miért voltak magántulajdonban azok a szoftverek, amelyeket állami megbízásra, közpénzből fejlesztettek. Hiszen ennek a hátrányos következménye látszik például az iskolai informatikai rendszer, a KRÉTA fejlesztésén, ahol sok éve egyetlen cégcsoport kapja a több tízmilliárd forintos megbízásokat, mondván, a szoftverekhez kapcsolódó jogok a magánvállalkozásé, így csak ő fejlesztheti tovább. Annak a cégcsoportnak a tulajdonosa korábban Palkovics László korábbi innovációs miniszter üzlettársa volt.

A Microsec esetében az állam most úgy döntött, hogy megvásárolja ezeket a jogokat. A mostani dokumentumokból annyi kiderül, hogy a Magyar Céginformáció Fejlesztő Kft. alapításakor a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás összértéke 3,6 milliárd forint volt. A Microsec tehát ezen az értéken tarthatta nyilván a szoftverek forráskódjának értékét, de hogy azokat mennyiért vette meg az állam, azt egyelőre nem közölték.

A Magyar Céginformáció Fejlesztő Kft. vezetését ugyanakkor a Microsec már az alapítás után pár nappal átadta Németh Balázs Sándornak, és a vállalat székhelye is ugyanaz lett, mint az állami MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zrt.-é. Németh Balázs Sándor az igazságügyi tárca miniszteri biztosa, aki az igazságügyi nyilvántartó rendszerek koncepciójának megalkotásáért, előkészítéséért és fejlesztésének összehangolásáért felelős.

Ily módon tehát megtörténik a teljes hatalomátvétel a céges nyilvántartások felett, amelyek egyebek között az állampolgárok tájékozódását, a vállalatok működésének átláthatóságát garantálnák.

Ezek alapján ítélhető meg a kormányzati tájékoztatási központ közleménye, miszerint „az állam a jövőben úgy tudja leghatékonyabban a magyar emberek és a magyar vállalkozások adatait megóvni, adatbiztonságát közszolgáltatási szinten garantálni, ha minden közhiteles cégnyilvántartással kapcsolatos informatikai rendszer állami tulajdonba kerül – tovább erősítve hazánk szuverenitását”.

The post A NER számára nagyon fontos adatbázisok szoftvere került az állam kezébe first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed