Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes – közölte a Mandinerrel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Ezzel gyakorlatilag egy időben a varsói körzeti bíróság európai elfogatóparancsot adott ki Romanowski ellen korrupció és hűtlen kezelés gyanúja miatt, aki mindezt egy állítólagos bűnszervezet tagjaként követhette el. Ezt az elfogatóparancsot kellett volna Magyarországnak is végrehajtania.
A lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski barátságtalan, sőt ellenséges döntésnek nevezte a magyar kormány reakcióját. A lengyel diplomácia vezetője alapján a német sajtó is „ellenséges cselekedetről” ír, amely az Európai Unó alapelveivel is „ellenséges”. A két ország közötti feszültséget jelzi, hogy Varsóban bekérették a lengyel külügyminisztériumba a magyar nagykövetet, a lengyel nagykövetet pedig konzultációra visszarendelték Budapestről.
Romanowski a 2023 végén leváltott jobboldali-nacionalista lengyel párt, a PiS (Jog és Igazságosság) által irányított kormányban igazságügyi miniszterhelyettes volt 2019 és 2023 között. A most kipattant botrány lényege szerint felettese, az igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro Szolidáris Lengyelország, majd Szuverén Lengyelország néven futó mozgalma számára „terelhetett el” forrásokat az úgynevezett Igazságügyi Alapból, amelynek eredetileg az volt a legfőbb feladata, hogy a bűncselekmények áldozatait segítse.
2017-ben Ziobro módosította az alap felhasználásának szabályait, így azt a saját pártja hasznára fordította. A Frankfurter Allgemeine Zeitung ezt egyszerűen úgy összegezte júliusban, amikor egyre több információ derült ki Ziobróról és alárendeltjeiről, hogy „a párté az állam”, illetve
az államot a saját tulajdonuknak tekintették.
A francia Le Monde már 2021-ben beszámolt arról – pedig ekkor még nem vette át a kormányzást Donald Tusk centrista koalíciója a PiS-től –, hogy Ziobrót azzal vádolják, pénzügyi forrásokat téríthetett el szavazók megnyerése érdekében. Ezt a NIK, a számvevőszéknek megfelelő lengyel intézmény tette közzé három évvel ezelőtt, és már akkor is az áldozatvédelmi alapot emlegette az ellenőrző hatóság.
The post Ötvenórányi hangfelvétel erősítheti a nálunk menedéket kapó, körözött lengyel exkormánytag elleni gyanút first appeared on 24.hu.