FANTASIAN Neo Dimension teszt

Kivételesen egyedi vizuális élményt nyújt a FANTASIAN Neo Dimension konzolos és PC-s eljövetele.

Imádom a különleges videójátékokat. Általában, ha akad egy apróság, ami felkelti a figyelmemet egy adott címnél, akkor azt már kiemelt figyelemmel, elkészültétől folyamatosan fürkészem és dédelgetem az eufórikus érzést az első találkozásig. Ennél az első találkozásnál pedig gyorsan ki is szokott derülni, hogy a vágyakozással teli töltött idő meghozta-e a gyümölcsét, vagy szárba szökkent egy újabb csalódás. Kicsit tartottam a FANTASIAN Neo Dimensiontől is, mert az utóbbi időben több volt a kellemetlen élmény a hasonló címektől, mint az ami adott is valamilyen maradandó élményt. Ennek ellenére bátran ültem le a Hironobu Sakaguchi legutóbbi projektének konzolos és PC változata elé, mert az Apple mobilokra már 3 éve elérhető anyag híre azért kecsegtetően hatott az érzékeimre, hogy a nagyon egyedi látvány még csak bele se keverjem az egyenletbe.

A FANTASIAN Neo Dimension cselekménye egy fiatal srác, Leo történetét meséli el, aki egy nap egy ismeretlen helyen ébred amnéziásan. A kinetikus, robotokkal és egyéb gépekkel tarkított világ teljesen különbözik az általa megismert valóságtól. Leo hamarosan megtudja, hogy világát a Mechteria nevű mechanikus fertőzés fenyegeti, ami mindent elpusztít, amit elér. Küldetésünk során számtalan különböző dimenzióba utazunk, hogy összegyűjtsük azokat az ereklyéket, amelyek megmenthetik a világot. Az utazás során különböző társak csatlakoznak hozzá, akik mind saját egyedi képességekkel és egyedi történetekkel rendelkeznek. Leo és társai számos kihívással és ellenséggel néznek szembe, miközben próbálják megtalálni a Mechteria ellenszerét. A történet elég klisés és néhol azért érződik némi Final Fantasy-ra emlékeztető izzadtságszag, de egyáltalán nem mondanám zavarónak. Sőt az új játékosoknak kimondottan tetszeni fognak az efféle fordulatok.

A játékmenet a klasszikus JRPG elemekre épít, egy igazán egyedi és számomra nagyon szimpatikus csavarral. A FANTASIAN Neo Dimension körökre osztott harcrendszert kínál, ahol a játékosok különböző stratégiákat alkalmazhatnak karaktereik és képességeik révén, külön öröm, hogy bizonyos vonalas képességek csavarhatóak úgy, hogy több ellenfelet is sebezzenek egy támadásból, az ilyen kiegészítés, mindig nagy öröm. A játék igazi különlegessége azonban a Dimengeon rendszer, amely lehetővé teszi nekünk, hogy gyűjtsük és kezeljük a véletlenszerűen ránk támadó ellenségeket, így elkerülve és saját ízlésünk/igényünk/vérmérsékletünk szerint beosztva a folyamatos, idegőrlő harcokat. A kaland során különböző világokat fedezhetünk fel, mindegyik saját és egyedi kazamatákkal és kihívásokkal. Emellett a karaktereinket folyamatosan fejleszthetjük a jól bevált képességpontos rendszerrel  és új képességeket tanulhatnak, így minden egyes kaland igazán mérvadóvá válik.

A FANTASIAN Neo Dimension vizuális megvalósítása lenyűgöző dioráma-stílusú világot teremt, amelyet valódi kézzel készült modellek alapján készítettek a kreatívok. Ezeket a modelleket gondosan digitalizálták, hogy a játék környezete a képernyőinken is élénk és valósághű legyen. Tényleg egyedi és magával ragadó amit elénk tártak, garantálom, hogy ilyet nem sűrűn látni máshol. A karakterek és a környezet együttese színes és részletgazdag grafikája különleges látványt és egyedülálló művészi élményt nyújt. Az animációk zökkenőmentesen illeszkednek a történethez, és a harci jelenetek dinamikus látványvilága még izgalmasabbá teszi a játékmenetet. A zenei aláfestést a híres zeneszerző, Nobuo Uematsu készítette, aki lenyűgöző dallamokkal és hangulatos zenékkel teremt különleges atmoszférát. Az audió élmény részeként a játék fullos szinkronnal rendelkezik, beleértve az angol és japán nyelvet is. A játék audio-vizuális megvalósítása együttesen egy magával ragadó, emlékezetes élményt nyújt a játékosok számára. Külön kiemelném, hogy a teszthez használt PC változat Steam Decken kiváló élményt nyújtott, kiegyensúlyozott és betonbiztos teljesítménnyel megkoronázva

Összességében tehát kijelenthető, hogy a FANTASIAN Neo Dimension egy párját ritkító művészeti alkotás, amin igazán érződik a készítők szeretete és akinek esetleg kimaradt az Apple termékeken elérhető változat és komálja a JRPG-k világát, annak kötelező elvinnie ezt a madarat egy körre. Ez a játék azon idei megjelenések egyike, amire megéri odafigyelni és a készítők munkája valóban teljes mértékben megéri az érte kiosztott honoráriumot.

(A tesztkódot a CENEGA Kft. biztosította.)

Értékelés: 8/10
Fejlesztő: Mistwalker
Kiadó: Square Enix
Platform: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox Series S/X, Nintendo Switch

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed