Aki szerint a karácsony a szeretet ünnepe, nem néz filmeket.
Aki néz, az tudja, hogy a karácsony ezen kívül a szorongás, a rémület, sőt, a világvége ideje is. Persze, az is lehet, hogy e tudás megszerzéséhez filmeket sem kell nézni, elég, ha valaki két órát végigül egy asztalnál távoli, jó okkal ritkán látott rokonai társaságában, és kínos kérdésekre válaszol („na, és nálatok mikor jön a baba?”).
Mindenesetre a filmesek is hamar felismerték a karácsonyban rejlő, fenyegető potenciált, és ezt az ünnepet tették meg keserű csalódások (Christmas Holiday), kegyetlen gyilkosságok (Asszony a tóban), vagy egyenesen az ördög eljövetele háttereként.
A bemutató idején még nem látszott, hogy Bob Clark rendezése átmenetet képez a pszichothriller, illetve a horror különböző változatai között: Európából Hollywoodba, a hetvenes évekből a következő évtizedbe közvetíti a rémület és az erőszak filmes ábrázolásának sajátos módját.
WARNER BROS / Collection ChristopheL / AFP
Elsősorban mégis intim, néhány szereplőre fókuszáló és a lélekmélyi szorongásokat felszínre hozó történet. Igazi karácsonyi film, mert egy születendő gyermekről és egy másik, már megszületett fiúról szól. Meg arról a kérdésről, hogyan nézünk majd szembe a gyermekkel, ha egyszer eljön értünk, hogy a fejünket vegye.
A gyilkos a házban van
A Fekete karácsony egy meg nem nevezett egyetemi kisvárosban játszódik, ami lehet valahol az Egyesült Államokban vagy Kanadában is, nincs kimondva (a filmet egyébként Torontóban forgatták 1974 tavaszán). Néhány egyetemista lányról szól a történet, akik együtt laknak egy kollégiumnak bérelt családi házban. Egy ideje már rendszeresen fenyegető telefonhívásokat kapnak, a vonal túlsó végén egy bizonyos Billy liheg, hörög és átkozódik bele a kagylóba. A film hősei modern nők, nem ijednek meg túlságosan a telefonbetyártól („három ilyennel találkozom egy este alatt a városban”, mondja egyikük, a karakán Barb), azután viszont egyre idegesebbek lesznek, hogy Clare nevű lakótársuk eltűnik.
Csak a nézők tudják, hogy Clare halott. Végzett vele a házba behatoló és a lány szobájában elrejtőző gyilkos. A gyilkost nem látjuk, helyette az ő szemével látunk: a film legelején Clark a rém szubjektív szemszögéből vesz fel egy snittet, vele együtt mászunk be az ünnepi díszekbe öltöztetett házba. A Fekete karácsony formabontó ötlete, hogy ezt a bizonyos Billyt, vagy hívják akárhogy, soha nem látjuk. Arctalan, testetlen szörnyetegként fészkel a padláson a cselekmény egészében. Időről időre lemerészkedik, és agyonszurkálja valamelyik lányt, vagy amikor a búvóhelyére felkapaszkodik a macskáját kereső, alkoholista házinéni, akkor őt öli meg.
Clark a hetvenes évek elején egymás után készítette az uzsonnapénzből forgatolt horrorfilmeket, főleg azzal a céllal, hogy peregjen valami film is, amíg az egyetemisták egymással vannak elfoglalva a moziterem sötétjében. Soha nem jegyeztük volna meg a nevét, ha nem áll elő a Fekete karácsonnyal, amely, hasonlóan a másik, ugyanebben az évben készült és óriási karriert befutott rémfilmhez, A texasi láncfűrészes mészárláshoz, a szegénysori filmkészítés diadalaként vonult be a filmtörténetbe.
WARNER BROS / Collection ChristopheL / AFP
A hetvenes évek végén, John Carpenter Halloween – A rémület éjszakájának sikere nyomán népszerűvé vált slasher, a maga kaszabolós, szörnyszerű gyilkosaival és ütemesen kiiktatott, fiatal áldozataival a következő évtized uralkodó horrorfilmes trendjévé izmosodott. A Halloween, a Péntek 13., a Rémálom az Elm utcában és szekérderéknyi folytatásuk mögött azonban ott kísért a Fekete karácsony, amely jobb is majdnem mindegyiknél a legismertebb slasherek közül.
The post Ötven éve néhány egyetemista lánynak pokoli rosszul telt a karácsony first appeared on 24.hu.
