Minden hónapban úszik a Tiszában Szénási Róbert – írta a Délmagyar. Az önkormányzati képviselő 2025 első vasárnapján sem tett másként.
Miközben a hívek a Horthy Csónakháznál gyülekeztek 2025. január 5-én délelőtt, hogy részt vegyenek a Szegedi Görögkatolikus Egyházközség vízkereszt napi vízszentelési ünnepségén, az úszóháztól nem messze a helyi képviselő belevetette magát a folyóba.
A sportos képviselő úszásairól minden alkalommal rövid videót is készít Facebook-oldalán. Január elején azt írta, a levegő kellemes –1, a vízhőmérséklet 1,7 fokos volt.
Egész életemben szerettem mindenféle kihívást, sportot. Nagyjából két és fél éve kezdtem el, tudom, hogy nagyon egészséges az úszás, és szerettem volna egy kihívást megcsinálni a kisebbik fiammal. Egy szeptemberi napon kezdtük, a következő hónapban már egyedül úsztam, mert a számára már hideg volt a víz. Ez a szokásom megmaradt, teljesítem minden hónapban a kihívást
– mesélte Róbert a Sokszínű vidéknek.
Megtudtuk azt is, hogy nem veszélytelen a dolog, mindig oda kell figyelni a fokozatosság elvére.
Lassan megyek be a hideg vízbe, először térdig, hiszen összerántja az izmokat. Majd megmártózom, és úszok egyet. Ilyenkor úgy érzem, mintha legalább tíz évet fiatalodnék. Egyébként még megfázással sem szoktam küzdeni, nagyon jó élettani hatásai vannak a rendszeres úszásnak
– fogalmazott a képviselő.
Januárban évről évre országszerte egyre többen kapnak kedvet a jeges csobbanáshoz. A Tiszafüredi szabadstrandon az évek alatt hagyománnyá vált, hogy több százan vetik bele magukat a jéghideg vízbe. A Balatonnál is rendszeresen szerveznek hasonló eseményt, idén is megmártóztak Szigligetnél a tóban. Egy dunántúli polgármester ugyancsak szokatlan módját választotta a téli felfrissülésnek, amikor Orfűn vetette magát a habokba. Füziné Kajdy Zita példáját sokan követték a helyi lakosok közül.
The post Videó: így úszott a jéghideg Tiszában a szegedi képviselő first appeared on Sokszínű vidék.