Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár kedden az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt. Az interjúban szóba került azoknak a karácsonyi ajándékoknak a sorsa, amelyeket Magyar Péter a Legyél a változás Egyesületen keresztül juttatott volna el gyermekvédelmi intézmények lakóihoz – mindhiába. Emlékezetes, hogy az ajándékok átadását Fülöp Attila a helyszínen, adminisztrációs okokra hivatkozva, megakadályozta.
Nem jó szívvel tesszük, amit teszünk, de szerintem ez egy nettó provokáció
– minősítette az államtitkár az ellenzéki vezető karácsonyi ajándékozási szándékát, miután Rónai Egon műsorvezető kedden arról kérdezte, volt-e értelme a karácsonyi ajándékozásról szóló vitának Magyar Péterrel.
Az államtitkár szerint annak, hogy a gyermekotthonok lakóinak szánt adományok átadását a kormány megakadályozta, „egyetlen oka van, be kell tartani a szabályokat”. Fülöp Attila az üggyel kapcsolatban – a korábbiakhoz hasonlóan – hiányzó adományozási szerződéseket emlegetett, majd elmondta, hogy
„Orbán Viktor államtitkára ismét azt hazudta, hogy azért nem kaphatták meg a gyerekek az ajándékokat, mert mi nem írtuk alá az adományozási szerződést. Ez természetesen egy nettó hazugság, hiszen mi aláírtuk a szerződést, csak kihúztuk belőle azt a mondatot, hogy központi raktárba visszük a konkrét intézményben élő gyerekeknek felajánlott sok millió forint értékű játékokat” – írta szerda reggel Magyar Péter az interjúra reagálva a közösségi médiában.
Példátlan és vérlázító, hogy Orbán Viktorék puszta politikai számításból képesek voltak megakadályozni, hogy eljusson a gyerekekhez a rengeteg karácsonyi ajándék
– fogalmazott az ellenzéki vezető.
Magyar Péter, a Tisza párt elnöke decemberben, még az ünnepek előtt több gyermekotthon előtt megjelent ajándékokkal megpakolt járművekkel, ám nem tudta átadni az ajándékokat, mivel – mint később szóvá tette – a Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem adott hozzájárulást az ajándékozáshoz. Miközben a Magyar Pétert támogató adományozók ajándékait elhárították, az államtitkár egy másik gyermekotthonba viszont gond nélkül be tudta juttatni a saját ajándékait.
Fülöp Attila az egyik adományozási helyszínen azt mondta Magyarnak, hogy helyszíni kiosztás helyett vigyék be az ajándékokat a főigazgatóságra, ahol majd döntenek a sorsukról. Magyar Péter erre feltette a kérdést, hogy például Szentkirályi Alexandra fővárosi fideszes frakcióvezető vagy Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége miért adhatja át közvetlenül az ajándékokat a gyerekeknek a helyszínen, és nekik miért kell bevinni előbb a főigazgatóságra. Az államtitkár erre azonban többszöri kérésre sem válaszolt.
The post Magyar Péter: Vérlázító, hogy még mindig nincsenek a gyermekotthonokban az ajándékaik first appeared on 24.hu.