SteamOS-sel is rendelhető az új Lenovo Legion Go S

A kézikonzolok már évtizedek óta velünk vannak, de a piac az elmúlt másfél évben vett igazi lendületet, amikor is a Microsoft erős támogatásával több, eddig főként az asztali gépek és laptopok világából ismert márka is beszállt.

A Steam Deck által „indított” trendre hamar rárepült az ASUS és a Lenovo, utóbbi pedig kifejezetten erős léptekkel menetel a dobogó legfelsőbb foka felé. A kínai óriás ugyanis a CES 2025 alkalmával bemutatta a Lenovo Legion Go S-t, mely a világ első olyan kézikonzolja, amit a Valve hivatalosan is támogatott abban, hogy a dobozból kivéve SteamOS-t futtasson. Ez azért fontos, mert a Microsoft Windows 11-et futtató modellek kapcsán a felhasználók és tesztelők is sokszor kiemelték, hogy a SteamOS kényelmesebb kezelői felületet biztosít.

A 8,1 hüvelykes kijelző 120 Hz-es képfrissítést és 1920×1200-as felbontást kínál. Alatta az új, olcsóbb kézikonzolokhoz tervezett AMD Ryzen Z2 Go vagy a már jól ismert AMD Ryzen Z1 Extreme dolgozhat, amit akár 32GB memória segíthet. A 730 grammos készülékbe egy 55 wattórás akkumulátor fért bele, amivel a szokásos néhány órás játékmenet érhető majd el.

Az újdonság hazai ára nem ismert, de kíváncsian várjuk, mennyire tud a mostani generáció alá menni az árazásban.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed