Zúzmara és szikrázó napsugarak tánca a keszthelyi Fenyves allén

Jakabházy Miklós ismét meseszép sorozatot készített, ezúttal a Balaton közelében. A hobbifotós Nagykanizsáról hazafelé tartott Vértesszőlősre. Már az autópályán rácsodálkozott a ragyogó fényekre, ahogy deres fák “suhantak el” az út mentén. Miklós régóta szeretett volna egy fotósorozatot készíteni a híres Fenyves alléról, ezért párjával letértek az autópályáról Keszthely felé.

Versenyt futottunk az idővel, mert a napsütés több helyen már elkezdte leolvasztani a zúzmarát a fák ágairól. Szerencsére az allé környezetében köd volt, amit odaérkezésünkkor még nem tört át a napsütés. Innentől egy óra fotózás és élvezkedés következett, a sűrű köd folyamatosan tisztult és a végén maradt a ragyogó napsütésben csillogó fasor. Örök élmény marad, amit szerencsére felejthetetlenné tesznek a fotók, amiket készítettünk

– mesélte a fotós.

Jakabházy Miklós sokadik alkalommal örvendeztette meg a természetbarátokat. Korábban egyik kedvenc helyén, a Tatai Fényes Tanösvényen örökítette meg a misztikus ködöt. Keszthelyre a védett fasor mellett számos más érdekesség is csábít, a Balaton part emblematikus építményét, a Szigetfürdőt 1864-ben építették. A városban kapott helyet az ország egyetlen orsósmagnó múzeuma és a csodálatos Festetics-kastély is turisták ezreit vonzza.

Kapcsolódó
Zúzmarába öltözött az ország csúcsa
Demecs Norbi megörökítette a táj páratlan szépségét.

The post Zúzmara és szikrázó napsugarak tánca a keszthelyi Fenyves allén first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed