Katonáink észak-koreai katonákat ejtettek fogságba a kurszki régióban. Sérüléseket szenvedtek, de túlélték, Kijevbe szállították őket, ahol az ukrán biztonsági szolgálat kihallgatja őket.
Ezt adta hírül az X-en Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – minderről a CNN számol be. Ukrán és nyugati források szerint mintegy 11 ezer észak-koreai katonát vetettek be az Ukrajna által tavaly augusztusban megszállt kurszki régióban. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a múlt héten azt közölte, több mint ezer észak-koreai katona halt vagy sérült meg a térségben csupán december utolsó hetében.
Az elfogott harcosokról Zelenszkij azt mondta, nem volt könnyű dolguk velük: szerinte az orosz hadsereg és az észak-koreai katonatisztek jellemzően kivégzik a sebesülteket, hogy ne legyen nyoma Észak-Korea részvételének a háborúban. Ez az első nyilvánosságra hozott alkalom, hogy az ukránok élve fognak el észak-koreaiakat.
Az ukrán biztonsági szolgálat, az SBU közzétett egy videót a katonákról. Eszerint az észak-koreai harcosok egyikét január 9-én fogták el a különleges erők, másikukat ukrán ejtőernyősök fogták el. Az SBU szerint a nemzetközi jognak megfelelő körülmények között tartják őket fogva. A videón egy emeletes ágyas cellában láthatók, egyikük állkapcsa sérült, és semmelyikük nem beszél. Egy, a felvételen nem azonosított orvos szerint egyikük lába eltört. Az SBU szóvivője szerint dél-koreai titkosszolgák bevonásával kommunikálnak velük.
The post Zelenszkij: Ukrajna elfogott két észak-koreai katonát first appeared on 24.hu.