Kávépörkölőt akart létrehozni, de a Google térképen nem volt ilyen jel, kávézónak mutatta az alkalmazás. Egyre többen szoktak hozzá, és a makacs törzskóstolók rávezették, hogy ne gáncsolja el, aminek történnie kell: sarki kis egysége hadd váljon a portugál Aljezur legnépszerűbb specialty kávézójává. Illés Gyula sok mélységet megjárt; anyagi és lelki kilátástalanság, kivonulás, kiköltözés, évekig tartó bolyongás után indult újra az élete. És még most is, hogy második portugál egységét tervezi, mindenkit lebeszélne arról, hogy kávézót nyisson.
2024. októberében egy portugál kisváros bicikliboltjában folytatott spontán small talk végefelé lelkesen mondta az amúgy brit tulaj, hogy a legnépszerűbb helyi kávézó egy magyaré. Odasétáltunk, a Kōyō meggyőző volt, a kávé tényleg különleges, tulajdonosával néhány hónappal később Budapesten ültem le beszélgetni. Áramvonalasabb történetre számítottam, helyette egy csupa kanyarral, újrakezdésekkel teli Forbes-sztorit kaptam.
Illés Gyula 2016-ban költözött Portugáliába, de csak négy évvel később kezdett vállalkozni. Úgy volt vele, hogy egyetlen dologhoz ért valamennyire, az a kávé, és egy dolog izgatja igazán ebben a világban, a pörkölés. Előtte Magyarországon tréner volt, a know-how-t adta át az embereknek, és mindig győzködte a kávézó-tulajdonosokat, hogy a pörkölés és a zöldkávé-választás a lényeg. A specialty kávékultusz elején – a 2000-es évek első évtizedében – ez nem volt magától értetődő Magyarországon, Gyula alaposan bele is fáradt, de erről később. (A specialty kávé a különleges minőségű, gondosan válogatott, kézzel szüretelt és speciálisan pörkölt kávé.)
Algarve tartomány egyik városában, Aljezurban megérett benne a gondolat, hogy ha valamibe fog, az olyasmi lesz, amit a két kezével csinál, amit lerakhat az asztalra, és meg is lehet kóstolni. „Ha ízlik valakinek, akkor én boldog leszek” – mondja.
De kávézót nem akart, tudta, hogy az mivel jár, csak egy kis pörkölő üzemre vágyott.
Az egyik főúthoz közeli sarki hely valóban nem arról árulkodik Aljezurban, hogy kávézónak álmodták meg. Gyula autóval jól megközelíthető helyiséget keresett, nagy bejárattal, ahol ki-, be lehet cipelni a kávés zsákokat, elfér benne a pörkölő, és esetleg egyszer majd alkalmas lehet rá, hogy ott tréningeket tartson.
Illés Gyula csak egy kis pörkölőüzemre vágyott, amikor Portugáliában vállalkozást tervezett // Fotó: Belicza László Gábor / Forbes
Az időzítés aligha lehetett volna rosszabb. A használt pörkölőgépet (újra nem volt pénze) Portóban találta meg, de mire lebeszélte az üzletet, beütött a covid miatti első lockdown. 2020 kora tavaszán, a lezárások előtti utolsó napon autóba vágta magát, felhajtott Portóba, egy sötét hangár sarkában a telefonja fényénél úgy-ahogy megnézte a masinát, kipróbálás nélkül kifizette, majd visszautazott Aljezurba, hogy bezárkózhasson, és még hónapokig várja, hogy a pörkölőt leszállítsák neki.
Utóbb kiderült, hogy a pörkölő rendesen működött, ráadásul kapott hozzá még egy kávégépet, őrlőket, asztalt és néhány széket is. Újabb hónapokba telt, mire minden a helyére került, de karácsonyra már saját pörkölésű kávét tudott ajándékozni a barátainak.
Pörkölőben kóstolót
Aztán elkezdett partnereket keresni a maga őrölte kávéhoz Lisszabonban és más városokban, de nem nagyon indult be az üzlet. Gyula feltette kis üzemét a Google térképére, de mivel nem volt pörkölő megjelölés, kávézónak tüntette fel az alkalmazás. És akkor elkezdtek jönni az emberek.
„Az első kuncsaft egy – egykor Lisszabonban kávézót üzemeltető – angol srác volt. Belépett a résnyire nyitott ajtón, körbenézett, majd miután megtudta, hogy pörkölő és nem kávézó, azzal távozott, hogy what a shame. De másnap újra visszajött.”
Akkor Gyula már megkóstoltatta vele a kávéját, és mivel se cukra, se teje, se hűtője nem volt, elindult a „bring your own milk” korszak. Mind többen odaszoktak, hozták a maguk tejét, kicsit beültek, a netet is használták, dolgozgattak, és árlap híján annyit fizettek, amennyit fairnek gondoltak.
Olyan időszak volt ez, amikor a covid miatt is jöttek a nagyvárosokból, külföldről, nyüzsgős helyekről kiköltözők. Egy nap például egy holland család totál felpakolt autója állt meg Gyula üzlete előtt, cuccokkal, gyerekekkel jöttek Amszterdamból, hogy új életet kezdjenek máshol.
„Megálltak előttem, és jön a csaj, hogy kérhet-e egy kávét. Mondom, ez nem kávézó, de adok szívesen. Megkóstolta, és azt mondta, hogy oké, akkor ideköltözünk, ez jó lesz.”
Ami ezek szerint nekik fontos volt – hogy legyen egy hely a városban, ahol jó kávét tudnak inni – az Gyulának is mindig az volt. Mint ahogy az is, hogy egy kávézó nemcsak a kávé minőségéről szól, hanem arról, hogy a hely milyen közösséget tud maga köré építeni.
Már rég nem „bring your own milk” korszak van, kinőtte magát a Kōyō / Fotó: KOYO speciality coffees / Facebook
Kikövetelte magának a város
A Kōyō ebből a szempontból is organikusan és egyáltalán nem tankönyvszerűen fejlődött. Az első spontán vendégek még külön ültek, aztán összetoltak egy hosszú asztalt, kialakult egy törzscsapat. Már nemcsak a tejet hozták, hanem például 200 gramm matcha port is, megtanították Gyulát a matcha lattéra, és még fizettek is azért a matcháért, aminek az alapanyagát ők ajándékozták Gyulának.
„És akkor megértettem, szép lassan rávezettek – lassú felfogású csávó vagyok –, hogy itt rendes kávézónak is kell üzemelnie. Hogy vegyek hűtőt, hogy legyen tejem, ne nekik kelljen hozniuk, és minden legyen szép.”
Az első alkalmazott is random esett be, pont akkor, amikor már elkelt a segítség. „Egy tizennyolc éves svéd srác megkérdezte, hogy: van wifi? Mondom, van. Van kávé? Van. Van meló? Van.”
Ottjártamkor (2024 októberében) letisztult dizájn, hangulatos belső tér, multikulti társaság, egy német és talán egy helyi barista, sok vendég – egy véletlen utcai beszélgetésből derült ki, hogy merre kell keresni a városka legnépszerűbb kávézóját. A Kōyō kinőtte magát, és már üzletileg is megáll a lábán.
Utóbbira Gyula soha nem görcsölt rá, eszébe nem jutott üzleti tervet csinálni, árlapja is csak azután lett, amikor leesett neki, hogy már tényleg nemcsak pörkölője van. „A vendégek akartak fizetni, ezért kitettünk egy bögrét, egy darabig abba szedtük az adományokat a kávéért. Aztán végül lett árlistánk, és hirtelen megduplázódott a bevételünk – mondja. – Az jó volt, hogy lett valami pénzünk és tudtam fizetni a srácokat, de kicsit szomorú is voltam.”
A hippikávéztatásnak ezzel vége lett, a Kōyō formálisan is kávézó-jogosultságot kapott, lettek hivatalos árak, és lett pénztárgép. Gyula habitusától idegen, a vállalkozói léthez szükségszerű dolgok.
Miért Kōyō?
Gyula mindig vonzódott a japán kultúrához. Lenyűgözte a japán emberek azon képessége, hogy hogyan tudnak fókuszálni egy dologra, hosszú időn át kitartóan és precízen csinálni akár ugyanazt, vagy, hogy nem ugrálnak szakmák között. Ahogy ő mondja: „Ez a fajta egyhegyűség nagyon szimpatikus volt nekem.”
Mindez a japán letisztultsággal, zenével, dizájnnal afelé terelte, hogy japán szót keressen a kávézójának, a Gyula’s pörkölő amúgy is furcsán hangzott volna Portugáliában. A kōyō a természet őszi átalakulását, színváltásának folyamatát jelenti, amikor a zöldből sárgás, pirosas barnává válnak a levelek. És mint az egyik vendége később rámutatott, a kávébabok is hasonló átalakuláson mennek át – zöldből barnává válnak a pörköléstől – Gyula akár erre is gondolhatott volna. Nem gondolt, a névválasztás sokkal intuitívabb folyamat volt, ahogy egész karrierjében sem volt szinte semmi tudatosság.
Káosz, jurtasátor, magány
Portugáliába a bolyongó útkeresés, önmaga megtalálásának vágya vitte 2016-ban, holott azelőtt, itthon a specialty kávézás jegyzett figurája volt. Tíz évvel korábban ivott először újhullámos pörkölésű kávét, akkor, amikor még a cukorral elkevert olasz stílus uralkodott mindenfelé. Megkóstolt egy specialty kávét a Printa kávézóban, és ahogy mondja, kigyulladt a tűzijáték a fejében. Akkor már mindenféle tanfolyamokat végzett, képezte magát a kávéivásból és -készítésből, 2008-ban tizedik lett a koppenhágai latte art világbajnokságon, aztán egy bécsi iskola után mint az ország első nemzetközi (SCA) certified barista trénere tartott specialty kurzusokat cégeknek és márkáknak. Túl korán próbálta elterjeszteni az új hullámot.
Gyula egy hétre jött most haza Budapestre. Őszintén mesélt az útkeresésről, azt mondja, többször volt full kilátástalan minden. // Fotó: Belicza László Gábor / Forbes
Önálló kávézóra nem volt pénze. A befektetőkeresésben járatlan volt, és belefáradt abba, hogy magányos farkasként hiába terjeszti az igét, miközben ő maga sem tud tovább fejlődni a szakmájában. Feladta a kávézást, és egy időre kicsit az életet is: jurtasátorba költözött egy Sopron melletti földdarabon. Külföldre akkor két kisgyereke miatt még nem akart menni, de teljes életmódváltásba kezdett.
„Önellátásra akartam berendezkedni, kint élni a vaddisznók között, nem tudom, teljesen őrült ötlet volt.” Pénze nemigen volt, hagyományos értelemben vett munkája sem, tisztogatta a földet, a soproni kávézók valahogy nem kértek a tudásából, egy idő után az akkori párkapcsolata is ráment a kísérletre.
Visszajött Pestre, némi örökségből bérelt egy házat Pilisszentléleken, és semmi mást nem csinált, mint próbálta megtalálni önmagát. Néha beült a templomba, és „mindenféle élményei” voltak.
Pápádzsí és Ganga
Spirituális útkeresésében Jézustól Buddhán át több világvallás ideig-óráig hatással volt rá, de sehogy se talált rá a lelki békéjére. Egy teológus professzor ismerősétől videókon kapta a keresztény tanítást Olaszországból, aztán újra rátalált egy évekkel korábban látott videóra, amin egy indiai nő, Ganga, Pápádzsí mester felesége magyarázott.
Kétszer érezte eddigi életében a tűzijátékot a fejében, egyszer a specialty kávé ízétől, és akkor, amikor Harivans Lál Púndzsa, vagy ahogy követői hívják, Pápádzsí tanításait látta felvételről.
Utóbbi egyébként korábban volt, még a 2000-es évek elején, ami után nekiállt, hogy a 97-ben meghalt mester bölcsességeit könyvekből is magáévá tegye. Később részt vett egy pasaréti szatszangon (hívjuk csoportos elmélkedésnek) is, amit a szent ember özvegye, Ganga Mira tartott magyarországi követőinek. Gyula innentől tudta, hogy ez lesz az ő útja.
Csakhogy teltek-múltak az évek, ígéretesen induló, de megakadt szakmai karrier, válás, pénztelenség, káosz, a pilisi magány kellett ahhoz, hogy 2015-ben újra rátaláljon Pápádzsíra és Gangára. Pápádzsí akkor már nem élt, Ganga és gyerekei pedig évek óta Portugália déli részén, Algarve tartomány vadregényes óceánpartjánál laktak.
Gyula miattuk bökött a térképre Aljezurnál, bár egy kukkot nem tudott portugálul és angolul, és nem ismerte a vidéket. Nem volt vesztenivalója, csomagolt.
Egy kis megnyugvás
„Nem kívánom senkinek” – mondja arról a négy évről, amit további bolyongással töltött, és közben azt érezte, hogy minden „full kilátástalan”, és hogy „lúzer csávó vagyok”. Leginkább a tengerparton ült, Gangát követte, közben kutyasétáltatástól vécétakarításig alkalmi munkákat vállalt, és rengeteg miértre (köztük a miért nem működnek a dolgaim) kereste a válaszokat. Aztán lassan kitisztultak a dolgok. Megfogant a Kōyō ötlete, elindult a pörkölő, és – a már elmeséltek szerint – a helyiek kikövetelték tőle a kávézót. Gyula ma már azt tudja mondani: „Most kicsit meg vagyok nyugodva.”
Most karácsonyra jött haza, egy pesti kávézóban, az Ó utcai Cortóban beszélgetünk, ő rögtön két feketét kér, egy batch brewt (szűrt kávét) és egy dupla presszót. Ritkán történik olyan, hogy nem a maga pörkölte-főzte kávét issza (a batch brew különösen ízlik neki).
A Kōyō ma már egy csapatnyi embert jelent, több alkalmazottat és stabilitást, a napi cash flow inkább innen jön, mint a pörkölésből. Utóbbinál keresik és bővítik a partnerhálózatot, főleg Lisszabonban vannak felvásárlóik. És van már üzleti terv is: Gyula idén egy tonna kávét szeretne lepörkölni és eladni, miközben a déli parton, Lagosban épp egy második egységet tervez nyitni.
Arrafelé nagyobb a konkurencia, mint Aljezurban, nem elég klónozni a Kōyō-t, lehet, hogy prémium teázó lesz belőle, Gyula most dolgozik a koncepción. És közben a bajsza alatt mosolyog:
„Belekerültem ebbe a bizniszcsapdába.”
Illés Gyula, a portugál Koyo kávézó tulajdonosa már a második egység megnyitását tervezi. // Fotó: Tóth Gábor Gitam
Mindenkit lebeszélne
Azzal kezdtük, hogy nem lehetett volna rosszabb az időzítés, hiszen már a pörkölőgép leszállítását is keresztbe vágta a lockdown. Csakhogy a covidnak más következményei is lettek: Európa kivonulóinak egy része pont Portugáliát választotta új életteréül.
„A portugálok eleve hagyják, hogy csinálj, amit akarsz, de ha 16-ban akartam volna nyitni, amikor kiköltöztem, esélytelen lett volna” – mondja több év távlatából Gyula.
„Az volt a szerencsém, hogy a covid miatt rengetegen költöztek oda, és nekik nagy szükségük volt a jó kávéra és egy közösségi helyre. E nélkül tuti nem működött volna.”
De végül működött, működik ma is, és amikor Gyulát azzal szembesítem, hogy majdnem véletlen események sorozataként megvalósította mindenki (az utca emberének) álmát, ő kapásból azt mondja: „Kávézót nyitnál? Mindenkit lebeszélnék róla.”
Kiemelt kép: Illés Gyula a Kōyōban / Tóth Gábor Gitam, további fotók: Gyula 2025. január 2-án Budapesten / Belicza László Gábor / Forbes
The post Lúzer csávónak hitte magát, aztán az övé lett a portugál város legnépszerűbb kávézója appeared first on Forbes.hu.
