Értékes dák műkincseket loptak el ismeretlenek a hollandiai Drents Múzeumból egy szombat hajnalban történt robbantásos betörés során – írja az MTI a román külügyminisztérium szombati közlése nyomán.
A hír szerint a román művelődési tárcát, illetve a bukaresti Román Nemzeti Múzeumot szombaton arról értesítették a holland hatóságok, hogy illetéktelenek robbantásos módszerrel jutottak be a kiállítóterekbe, amik tizenöt romániai múzeumból származó, dák kori műtárgyakat mutattak be a látogatóknak. A G4Media román hírportál a holland sajtóra hivatkozva arról számolt be, hogy a betörés hajnalban 3:45-kor történt, a detonáció nyomán több ablak betört, és több környező épületek is megrongálódott.
Az első vizsgálat szerint a betörés célja a júliusban nyílt, a tervek szerint január 26-án záró Dacia! Az arany és ezüst királysága című időszakos tárlat volt. Ennek termeiből több értékes műtárgy is eltűnt, köztük a 770 grammos, egykor jó eséllyel egy dák vezető által viselt cotofenesti aranysisak, ami a korszak Romániában talált egyik legértékesebb lelete.
Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images
A holland fél az Interpolt is bevonta a nyomozásba, de a környező országok nagykövetségeit is értesítették, hogy az ottani hatóságok közreműködését kérjék.
A Drents Múzeum százhetven éves fennállása alatt korábban sosem történt hasonló.
The post Dák műkincseket loptak el egy holland múzeumból, a betörők robantással jutottak be a kiállítótérbe first appeared on 24.hu.