Azt mondtad, ez volt az utolsó alkalom, hogy keresztülszelted az Atlanti-óceánt. Miben más az utolsó, mint az összes előző?
Semmi köze sincs a többihez. Például a végén napokig nagyon-nagyon erős volt az időjárás, kifejezetten veszélyes helyzeteket generált. És nem úgy voltam, hogy húha, csak ezt éljem túl, hanem úgy, hogy a mindenit! Ilyen kicsi hajóról, ilyen méretű hullámokat, ebből a perspektívából már nem fogok többet látni. Ha tudod, hogy életed utolsó kóláját iszod meg, az teljesen más, mint ha bármikor ihatsz egy kólát. Mindig fogsz rá emlékezni, az utolsóra biztosan.

Tudatosan alakítottam, hogy ilyen záróprojekttel hagyjam abba, hogy legyen időm és módom elbúcsúzni. Így nem lesz olyan, hogy öt év múlva kitalálok valamit, hogy nekem miért kell mégis visszamennem.

Nincs szakítás utáni depressziód?
Már nincs, ez komplex, hosszú távú dolog, készültem rá. Két évvel ezelőtt kezdtem el átépíteni a hajót. Ez nem hetvenöt napról szólt, hanem hétszázról, és addig az energiáim meg az időm nagy része ebbe lett fektetve. Ez egy tizennyolc éves ív utolsó, szép szakasza, és úgy kerek, ahogy van. Nincs hiány, megbánás, semmi ilyesmi. Olyan, mint amikor építesz egy házat, és az utolsó cserép is a helyén van, és kész.

Ezek szerint még nem építkeztél. Egy ház sosincs kész.
Tényleg nem, én hajókat építettem.

Egy másik interjúban elmondtad, hogy azért hagyod abba, mert ennyi idősen szoktak meghalni a hozzád hasonló arcok.
Nemcsak ezért, de ezért is. Negyven és negyvenöt év között azért nagyon sokan kinyírják magukat. Aki nem, az öt éven belül biztosan. Ritka, hogy valaki ebbe beleöregszik. Van egy-két ikon világszinten, akinek pont összejött, de nem ez a jellemző. És az életük tele van tragédiával, mellettük mások halnak meg.
Ez a statisztikai oka. Amúgy meg évek óta érik bennem, hogy valahol kell majd egy kiszállási pont. Kerestem a lehetőségeit, a miérteket, nem tegnap találtam ki, hogy na jó, akkor ez az utolsó, hanem öt éve gondolkozom rajta. Ez meg egy tökéletes projekt lett, szóval ez így nagyon kerek.

Amikor 2022-ben téged kellett menteni, hogyan jött el az a pont, amikor megnyomtad a segélyhívót?
Akkor már harmincvalahány órával korábban is mentek a telefonok, hogy túlmentem a határon, ebből már nem tudok visszajönni. Nagyon rossz idő volt, nem indultak el az alvásciklusok, elkezdett kihűlni a szervezetem, és erre ráhúztam még másfél napot. És ott eljött az a határ, hogy na jó, ha valaki innen ki tud szedni, akkor oké. De a mostani útnál nem tudott volna olyan történni, amiért mentést kérjek. Eldöntöttem, hogy vagy megcsinálom, vagy nem. Volt nálam segélyhívó, de az valójában nem volt opció.

Más is tudta, hogy mindent vagy semmit alapon indulsz el?
Igen, de hát nyilván nem vette senki komolyan.

The post Rakonczay Gábor appeared first on Forbes.hu.