A poloskák nem tartoznak a közkedvelt rovarok közé, köszönhetően annak az alig maroknyi fajnak, amely mezőgazdasági kártevőként vagy épp vérszívóként az ember ellen dolgozik. Azonban igencsak népes, változatos csoportról van szó, amelynek a világon mintegy 40 ezer, hazánkban is közel 900 faja él.

Ezek ökológiai szerepe igen fontos – nem kevés közülük ráadásul a virágokon is megfordul, így akár beporzó is lehet, ha nem is ez a fő hivatásuk. Gyakran láthatunk virágokon mezeipoloskákat, bodobácsokat, de időnként még a címerespoloskákat is megpillanthatunk a szirmok között.

A beporzók a virágos növényekkel együtt fejlődtek az evolúció során, az elméletek szerint a korábban a virágon táplálkozó, konkrétan virágot evő rovarfajok életmódváltásának köszönhetően, valamikor a jura időszak vége felé. A virágos növények, vagyis a zárvatermők azonban csak a kréta időszakban, mintegy százmillió éve kezdtek sokasodni, s velük együtt ekkor kezdett a beporzásban részt vevő rovarok sokfélesége is nőni. A kréta időszakból származik az a 99 millió éves mianmari borostyán, amelyben egy aprócska rovar maradt fenn, és a jelek szerint biztosan megfordult virágon is, mielőtt utolérte a végzete.

Kóbor Péter poloskákat kutató rovarász és Szabó Márton rovarokra szakosodott őslénykutató egy lengyel borostyángyűjtőnek köszönhetően nemrégiben különleges felfedezést tettek, amelyről a Scientific Reports folyóiratban számoltak be. A borostyánban egy alig 2,5 milliméteres poloska őrződött meg, a picurka ősmaradvány viszont új megvilágításba helyezi a virágok és a poloskák kapcsolatát.

A kövület vizsgálata feltárta, hogy egy eddig ismeretlen kéregpoloskáról van szó, a fajnak a Shaykayatcoris michalskii („Michalski őspoloskája”, a kövület egykori tulajdonosa, a leletet adományozó gyűjtő Artur Michalski tiszteletére) a nevet adták. A faj a Prosympiestinae alcsalád tagja, ez a csoport ősi jegyeket mutat, és jelenlegi elterjedése alapján feltehetően a Gondwana egykori területéről eredhet. A csoport mai tagjai nem fakéreg alatt, hanem növényi törmelékben, földre dőlt farönkök alatt, talajon is élnek.

Miért is igazán különleges egy pindurka őspoloska?

A kéregpoloskák testi jegyeit hűen mutató nőstény állatka ahelyett, hogy rokonaihoz hasonlóan a fák kérgében élt volna, a bizonyítékok alapján úgy tűnik, virágon sétálgatott. A kéregpoloskák (Aradidae család) lapított testű, szinte 2 dimenziós állatkák, ezzel alkalmazkodtak a fakéreg alatti körülményeihez, ahol többségükben gombákkal táplálkoznak.

Az ősmaradvány leginkább szembetűnő tulajdonsága az, hogy gyönyörű zöldes-rózsás, fémes fényű, színjátszó volt. Szerencsére a borostyán képes volt e szépségét közel százmillió éven át megőrizni! Az irizáló színeket most először sikerült egy kéregpoloskafajban kimutatni, vagyis se ősi, se ma élő rokon nem visel efféle külsőt. Valószínűleg e színvilág a rovar – ekkor még – a mai leszármazottaknál sokkal kevésbé rejtett életmódjához kötődhet.

Az elképzelések szerint a színjátszó rovarok e színpompás viseletet rejtőszínként hordják magukon. A látszólagos ellentmondást feloldja, ha belegondolunk: a csillogó, hol ilyen, hol olyan árnyalatok gyakorlatilag elmossák az állat körvonalait, így a ragadozók számára megtévesztő, nehezebben ismerhető fel, hol is van a potenciális zsákmány. (Természetesen ez nem minden színjátszó rovarra igaz, más funkciói is vannak e tulajdonságnak.)

A másik, legalább ennyire szembetűnő tulajdonságát csak nagy nagyításban vehetjük észre: az állatka testén, illetve körülötte a borostyánban meglepően sok a virágpor. Mindezek arra utalnak, hogy az ősi kéregpoloska minden valószínűség szerint virágokat látogathatott.

Könnyen elképzelhető, hogy a kréta időszakban még gyakoribb viselkedés volt ez a poloskák körében, mint ma. Sajnos a pollenszemcsék állapota nem tette azt lehetővé, hogy belőlük a növényfaj mibenlétére is fényt derítsenek a szakemberek.

Habár a Shaykayatcoris michalskii aprócska rovar volt, ennek ellenére jelentősége igen nagy. Fontos üzenetet is hordoz: a természetben az egyes élőlények szerepe nem mindig egyértelmű, nem mindig egyszerűen meghatározható. Míg a poloskákról ma leginkább a kártevői mivoltuk révén olvashatunk, hallhatunk, egyes fajaik a növényeket járó beporzóként az emberi szemmel is jótékony rovarok közé tartoztak. Ez a pár milliméternyi színjátszó őspoloska nemcsak rokonsága családi históriájáról, de a beporzás történetéről is mesél nekünk.

The post Magyar kutatók fedeztek fel egy 99 millió éves viráglátogató rovart first appeared on National Geographic.