Az állatok színe nem puszta dísz, a legtöbb esetben élet-halál kérdése. Szerep jut a rejtőzködésben, a párválasztásban, a hőszabályozásban, de még az ultraibolya sugarak elleni védelemben is. Emiatt is szokatlan az albinizmus jelensége, vagyis az az állapot, amikor az állat sejtjei nem termelnek pigmenteket, kültakarója fehér, szeme vöröses színű.

Bár rengeteg különféle állatban előfordul, sosem gyakori állapot ez – ez pedig arra utal, hogy valamiféle szelekciós nyomás ellene dolgozik. A zsákmánnyá válást nem sok adat támasztotta alá. De akkor mégis mi lehet a háttérben?

Egy ausztrál vezetésű nemzetközi csoport vizsgálta meg a kérdéskört, mégpedig génszerkesztés módszerével, az eredményekről a Proceedings of the Royal Society B  folyóiratban számoltak be. A kutatók albínó óriásvarangyokat (Rhinella marina) hoztak létre azzal a céllal, hogy feltárják, miben befolyásolja az albinizmus az állatok életképességeit.

Az óriásvarangy neve onnan ismerős, hogy az eredetileg közép-amerikai állatot a cukornádat károsító bogár ellen behurcolták Ausztráliába, ahol rendkívüli módon elszaporodott, mérgének köszönhetően ragadozói alig vannak, ő maga bármit megeszik, alkalmazkodóképessége pedig szinte végtelen. Ennek köszönhetően súlyosan inváziós fajjá vált. (A cukornád-bogár pedig köszöni, jól van.)

A kutatók a pigment termelésben kulcsfontosságú gént kikapcsolták, majd az így létrehozott békák utódait vizsgálták. Az utódok közt egyaránt voltak albínó, illetve teljes pigmentációjú testvérek, így ezeket a normál pigmentációjú egyedeket kontrollként lehetett használni a vizsgálatokban. Vizsgálták mind az ebihalak, mind a már a szárazföldre lépett fiatal békák életét.

Mind a színes, mind az albínó ebihalak egyformán fejlődtek, azonban a színes testvérek közt élő albínó ebihalak előbb fejezték be az ebihal stádiumot, és ezzel túl fiatalon váltak kifejlett békává. Ez a típusú reakció a békák körében tipikus stresszválasz, és azt jelezte, hogy az albínók hátrányos helyzetben voltak színes testvéreikkel szemben.

A kis békák számra se csupa játék és mese az élet. Éles látásra van szükségük ahhoz, hogy elkapják a mozgó zsákmányt – ebben a korban általában termeszt. Ez azonban sokkal kevésbé ment nekik, mint a pigmentált testvéreiknek.

Kiderült, hogy az albínó békák nagyobb fényben tudtak csak sikeresen vadászni (holott a faj alapvetően éjszakai életmódú lenne), de akkor is sokkal rosszabbul céloztak, többet tévesztettek, nagyobb energiaráfordítással vadásztak, mint a testvéreik. Az albínók emiatt lassabban nőttek, és rövidebb ideig is éltek. Az albinizmussal együtt járó látásprobléma jól ismert tulajdonság emlősöknél, úgy tűnik, a kétéltűek se mentesek tőle.

Az albínó egyedek a ragadozók nélküli laborkörnyezetben is hátrányt szenvednek, kisebb a stressztűrő képességük, lassabban fejlődnek, és kisebb a természetes túlélési arányuk. Magyarul, nem kell ahhoz hófehér céltáblaként sétálni az éhes ragadozók előtt, hogy eltűnjenek egy populációból az albínók. Valószínűleg a látásproblémák jelenthetik a legnagyobb hátrányt az albinizmussal járó változások közt.

The post Kiderült, miért ritkák az albínó állatok first appeared on National Geographic.