Európát is meghódítanák a Huawei Aito villanyautók

A Huawei a müncheni IAA Mobility 2025 kiállításon lépett színre kontinensünkön az elektromosautó-márkájával, az Aitóval, és rögtön három SUV-ot is felvonultatott: az M5-öt, az M8-at és a zászlóshajónak számító M9-et.

A kínai piacon már jól ismert modellek most először érkeznek Európába, és technológiájuk, hajtásláncaik, valamint versenyképes áruk komoly felfordulást okozhatnak a kontinens EV-piacán. Az Aito márka a Huawei és a kínai állami Seres közös gyermeke, így a gyártást a Seres végzi, míg a Huawei a „technológiáért” felel, ami igazából a HarmonyOS-alapú infotainment rendszert, vezetéstámogató megoldásokat, elektromos motorokat és szenzorokat jelenti.

Aito M5 – belépőmodell, két hajtáslánccal

Az 4,8 méter hosszú, letisztult formavilágú középkategóriás SUV 15,6 colos központi kijelzőt, digitális műszeregységet és praktikus középkonzolt kínál. Az elektromos változat hátul hajtott, 200 kW-os (268 LE) motorral és 83 kWh-s CATL-akkumulátorral, akár 602 km-es hatótávval (CLTC szerint). Az EREV (hatótávnövelős) verzió egy 1,5 literes benzinmotort használ generátorként, 42 kWh-s akkuval és akár 489 lóerős összteljesítménnyel. Kínában 27–30 ezer eurónak megfelelő áron kapható.

Aito M8 – tágas családi SUV

Az M8 5,2 méter hosszú, három üléssoros kivitelben is elérhető, a belső térben pedig három kijelző (12,3” műszeregység, 15,6” középső és 16” utasoldali) valamint egy 68 colos AR head-up display uralja a látványt. A hajtásláncok között 304 lóerős hátsókerekes és 526 lóerős összkerekes változat is van, a hatótáv pedig akár 705 km. Ezt náluk 43–54 ezer eurónak megfelelő összegért kínálják.

Aito M9 – a csúcsmodell

Az M9 az Aito-család zászlóshajója, 5,23 méteres hosszával és különleges fényszóróival. Négy LiDAR-szenzort kapott az önvezető rendszerekhez, belül pedig ugyanaz a tripla kijelzős műszerfal fogad, mint az M8-ban. Az EREV változat 489 lóerős, míg a tisztán elektromos verzió 523 lóerőt és 100 kWh-s akkumulátort kínál. Ára 56–68 ezer euró közé esik.

Az Aito 2025 első hét hónapjában több mint 70 ezer autót adott el Kínában, ami jól mutatja, hogy van kereslet a prémium szegmensbe pozicionált elektromos SUV-jaikra. Most már csak az a kérdés, hogy az európai vásárlók is ugyanolyan lelkesedéssel fogadják-e a Huawei új kihívóját.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed