Gumós macskaherével táplálkozik ritka lepkénk

Világszerte igazi ritkaságnak számító rovar, sztyeplepke (Catoptra thrips) él szórványosan hazánk területén. Megfigyelése annyira nehéz, hogy mintegy 200 éven át szinte semmit nem tudtunk fejlődésmenetéről, tápnövényéről.

A Duna-Ipoly Nemzet Park közleménye szerint a sztyeplepke kizárólag olyan jó állapotú löszgyepeken él, melyeken tápnövénye, a gumós macskahere (Phlomis tuberosa) előfordul.

Egykor sokfelé elterjedt lehetett, még Budapesten és környékén is, mára azonban elterjedési területének nagy részéről kipusztult.

Ez leginkább azzal a ténnyel magyarázható, hogy élőhelyeinek a többségét felszántották, vagy beépítették.

A Dunántúlon mintegy ötven évig nem látták, majd néhány éve a célirányos keresésnek köszönhetően Pomáz és Székesfehérvár környékéről is előkerült. Az ország keleti részén még élnek jelentősebb populációk.

A lepkék megpillantásához többnyire speciális felszerelés és szerencse kell, a borostyánszínű levedlett bábbőröket viszont könnyebb megtalálni. A faj egynemzedékes, az imágók (kifejlett állatok) rajzása július közepén kezdődik, és augusztus közepéig tart. Repülésüket már szürkületben megkezdik, viszont aktivitásuk rendkívül rövid idejű, jellemzően a szürkületi időszakot követő órára korlátozódik.

Fokozottan védett, Natura 2000 besorolású faj, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Stéger Dávid

The post Gumós macskaherével táplálkozik ritka lepkénk first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed