340 millió éven át tartott az ammoniteszek uralma, azonban az anatómiai felépítésükről és a biológiai folyamataikról alig valamit tudunk. Ennek az az oka, hogy az olyan kövületek, amelyek a lágy testrészeiket is megőrizték volna, elképesztően ritkák.

Nemrégiben, a Scientific Reports folyóiratban egy olyan kövület vizsgálatáról számoltak be egy nemzetközi összetételű kutatócsoport tagjai, amelyben a Neochetoceras nőstény ammonitesz szaporítószervét is megtalálták. Az állat petefészkét, és az abban fejlődő petéket sikerült azonosítani, ezzel pedig végre azt is kideríthették, hogy vajon hány utódja lehetett egy ammonitesznek.

A vizsgált maradvány a késő jura időszakból fennmaradt solnhofeni mészkő ajándéka volt, a nőstény petefészkében az éretlen peték foszfáttá alakult kis gömböceit is felismerték. Az ammonitesz testfelépítése nagyon hasonló lehetett, mint a mai lábasfejűeké, pl. tintahalaké, polipoké. A váz elülső részében kapott helyet a zsákszerű testük, amelynek legbelső, legvédettebb, a ház belseje felé eső részén volt a petefészek. A ház belső kamrái üresek voltak, mivel ahogy az állat növekedett, egyre nagyobb kamrát épített magának, a belsőt, amit kinőtt, üresen hagyva.

Bár a kövület kilapult az eltelt 150 millió év alatt, de így is felismerhetők egyes szervei, ezek közt a petefészek a legfontosabb. A mintegy 5-ször 2,5 centis területen eloszló szerv 0,25-1 milliméter közti gömböcskék százai találhatók – ez a mérettartomány azonos a mai tintahalak éretlen petéinek mérettartományával. A petefészek helyzete és mérete is megfelel annak, amire egy ilyen lábasfejű esetében számítani lehetett a mai rokon fajok biológiai jellemző alapján.

A szaporítószerven túl az állat emésztőszerveinek, kiválasztószervének („vese”) nyomai is felfedezhetők. Az állat elülső részén tíz kar nyomát látták a kutatók, ebben tehát szintén a mai tintahalakra hasonlíthatott. Még az egyik szem feltételezhető nyoma is megmutatkozik az ősmaradványon, annak szájszerve feletti részen.

A megkövült petefészekben négyzetcentinként 80 pete volt, összességében minimum 640, de akár 51 ezer pete is megbújhatott e szervben. Ez ugyan hatalmas mennyiségnek tűnik, azonban elég abba belegondolni, mi minden veszélyeztethette az egy milliméternyi kis lábasfejűeket. A méret egyébként egyezik más jura időszaki ammoniteszek frissen kikelt kicsinyeinek méretével is. E rengeteg apró állatka az óceáni táplálkozási lánc alsó részén helyezkedett el, magyarul sok állat számára jelentett táplálékot. Ezzel az ammonitesz ökoszisztémában betöltött szerepéről is alaposabbá vált a tudásunk.

A felfedezés arról is bizonyítékkal szolgált, hogy az azonos fajban talált, nagyobb termetű egyedek nőstények lehettek (számtalan állatnál pont amiatt nagyobb testű a nőstény, mert sok utódot kell a világra hoznia egyszerre a sikeres szaporodásért, és a sok petének nagy hely kellett). A hímek az apróbb, gyakran díszesebb házú egyedek voltak, ahogy ezt korábban is feltételezték.

The post Kiderült, miként szaporodtak az ammoniteszek first appeared on National Geographic.