Emiatt fújnak szélsőséges szelek a Vénusz légkörében

A Vénusz légkörében, a felhők szintjén kb. 70 kilométeres magasságban elképesztő szél fúj, a sebessége eléri a másodpercenkénti 100 métert (ez 360 kilométer per óra). Ez a típusú szélrendszer külön nevet is kapott: szuperrotációnak hívják, és neki köszönhetően a Vénusz-légkör e része 4 földi nap alatt körbefordul a bolygó körül. (A Föld légköre nagyjából olyan sebességgel forog, ahogy maga a bolygó is.)

Egy korábbi kutatás már rámutatott, hogy ezen extrém szélrendszer létrejöttéhez a Nap melege által előidézett napi árapályciklus hozzájárul, azonban számos részletkérdés nyitott maradt. Nemrégiben az AGU Advances folyóiratban arról számolt be egy kutatócsoport, hogy jóval nagyobb ezen árapály szerepe a véltnél. A kutatást az EOS földtudományi hírportál ismertette.

Az efféle szuperrotáció jellemző lehet azokra a kőzetbolygókra, amelyek a csillagukhoz közel keringenek, ám maguk lassú tengelyforgásúak. A Vénusz is ilyen: egy tengelyforgása 243 földi napot vesz igénybe.

A kutatás során az európai Venus Express, és a japán Akacuki űrszondák Vénusz körül végzett rádiós légkörméréseit vizsgálták át, 2006 és 2022 közti évekből. A mért adatokon túl a kutatók számítógépes modell segítségével is vizsgálták a bolygó légkörének viselkedését.

Az elemzésben kimondottan a termikus árapályra koncentráltak a kutatók. Ez a jelenség az, amikor a Nap sugárzása hatására a nappali oldalon a légkör (magas szinten) felforrósodik és kitágul, az éjszakai oldalon pedig ugyanekkor zsugorodik. Ez a légkörben egy duzzanatot és egy hullámvölgyet hoz létre, amelyek folyamatosan körbe-körbe járják a bolygót. Mivel a Vénuszon extrém hosszú ideig tart a nappal és az éjszaka is, ezért e különbségnek van ideje óriásira nőni.

A Vénuszon a termikus árapály kétféle ciklust követ: van egy (vénuszi) naponta egyszer zajló, és egy félnaponta zajló összetevője. Az eddigi kutatások azt mutatták, hogy a félnaponta lejátszódó ciklusú a főszereplő a szuperrotációban.

Az új elemzés viszont arra jutott, hogy a napi egyszeri ciklusé az elsődleges feladat, különösen a felhőtető közelében, 65-70 kilométeres magasságában. Míg a félnapos ciklus vénuszi naponként 0,1 méter per másodperc hatású, a napi ciklus 0,3- 0,5 méter per másodpercet eredményez minden vénuszi napon.

Fontos megérteni, hogy ez a gyorsító hatás nem tiszta hatás, mint például amikor egy kocsi 0-ról 100-ra gyorsul fel. Emellett kismillió más tényező is hat a légkörre, ami lassítja, e gyorsító hatás a szuperrotáció fenntartásában főszereplő, nélküle lelassulna a légkör. Nagyjából olyat képzeljünk el, mint amikor a szülő időnként lök egyet a hintázó kisgyerekén, így annak nem lassul le a hintája, hanem folyamatosan jár.

A kutatók szerint a naponta zajló termikus árapályhullám szerepe amiatt nagy, mert extra hatékonyan képes „tolni” a légkört. Ez különösen a bolygó magasabb földrajzi szélességein, vagyis közelebb a sarkokhoz tud érvényesülni. A félnapos árapályciklus pedig az egyenlítői öv felhőtetőjét gyorsítja jobban.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Emiatt fújnak szélsőséges szelek a Vénusz légkörében first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed