Napjainkra már az amatőr sportolók egyik bakancslistás megmérettetése lett a Balaton átúszása, idén is több mint tízezren teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot, akadt, aki matyó népviseletben szelte a habokat. A 19. században azonban még elképzelhetetlennek tűnt átúszni a tavat, már a puszta gondolat is csak a legvakmerőbbeknek juthatott egyáltalán eszébe. Közéjük tartozott Szekrényessy Kálmán is, aki nem csupán a Balatont hódította meg elsőként, miközben az ultraúszásban betöltött úttörő szerepe csak amolyan hobbi volt számára.
Tíz nyelven beszélt és a veszélyt kereste
„Schlachta Etelkának fia, szül. 1847. júl. 12-én Pesten, hol középiskoláinak befejezése után orvostant, majd jogot hallgatott. Az 1866. hadjárat alatt mint önkéntes katonai szolgálatba lépett és letette a tiszti vizsgát; a franczia-német háborúban a német hadseregnél tartózkodott, 1873. pedig Spanyolországba ment s a karlisták közt harczolt. 1876-ban Keletre utazott s az orosz-török háború alatt a török hadseregben szolgált. A sanstefanói béke után Nagy-Britanniában, a Keleten és Oroszországban tett utazásokat. 1878-ban visszatért Budapestre, hol azóta mint hírlapíró működik” – olvasható Szinnyei József 1909-ben megjelent Magyar írók élete és munkái című művének 13. kötetében Szekrényessy Kálmán neve alatt.
Ahogy történész ükunokaöccse, Szekrényessy Attila írta róla a História 1999-es 5-6. számában: a világot végigutazó, zsinóros, dolmányos tiszt nem csupán a tánctermek lovagja, hanem a valós veszélyeket kereső vakmerő férfi volt.
Apja, Szekrényessy József pest első közjegyzője, egyúttal Széchenyi István munkatársa és bizalmas embere volt, aki a Rudas- és a Császár-fürdő ismert bérlője volt. A kis Kálmán ezekben a bérleményekben tanult meg úszni, majd elvégezte a bécsi katonai akadémiát, a pesti Zeneakadémiát, hallgatott orvostant és jogot. Összesen tíz idegen nyelvet beszélt.

Háborúról háborúra járt
A katonai akadémia nem véletlen, az ő kalandor életéhez hozzátartozott a harc és a háborúskodás is. Felsorolni is nehéz lenne, merre járt, a források szerint többek között részt vett
- 1866. június. 24-én az osztrák ulánusok egyik ezredében szolgálva a porosz–osztrák–olasz háború észak-itáliai frontjának legnagyobb ütközetében, a custozzai csatában, ahol két lőtt, egy szúrt és három vágott sebet kapott,
- az 1870–71-es porosz–francia háborúban, ahol porosz oldalon harcolt a gravelotte-i, a sedani és a Párizs környéki csatákban,
- 1873-ban a spanyol polgárháborúban Don Carlos madridi herceg oldalán,
- 1877. július-decemberében Plevna (a mostani Pleven) ostromában, a török védők oldalán.
Miután világjárása közepette hírt kapott arról, hogy egy brit tengerész, Matthew Webb 1875-ben, második próbálkozására sikeresen átúszta a La Manche-csatornát Doverből indulva a franciaországi Cap Gris-Nez városkába érve,
Az első igazi ultraúszó
The post Még a német császár is elismerte a magyar ultraúszót, aki elsőként hódította meg a világ legádázabb vizeit first appeared on 24.hu.