„Megette az arcát” egy fertőzés, miután autóbalesetet szenvedett a nő

Egy nőnek arcrekonstrukcióra volt szüksége egy súlyos autóbaleset után, de a borzalmak ezzel nem értek véget, mivel egy fertőzés elkezdte „megenni” az új arcát – írja a Mirror.

A 47 éves Vanessa Carter utasként ült egy autóban, amikor a dél-afrikai Johannesburgban balesetet szenvedett 2004-ben. A balesetben eltört az állkapcsa, orra, arccsontjai, valamint elvesztette a jobb szemét. A devoni Torbay-ből származó nő kórházi felépülése több mint egy hónapig tartott, azonban egy évtizeden át járt vissza különböző műtétekre, miután az arcát rekonstruálni kellett, valamint egy műszemet is beültettek neki.

Antibiotikum-rezisztens fertőzés

Hat évvel a baleset után, az arcrekonstrukció során egy protézist helyeztek be, hogy áthidalják a törött arccsontja és az orra közötti nagy rést. Egy nap, miután elbocsátották kórházból, Vanessa nedvességet érzett az arca oldalán.

Hirtelen nedvességet éreztem az arcomon. Belenéztem az autó visszapillantó tükrébe, és láttam, hogy genny szivárog az arcomból, ahol a protézist behelyezték

– mondta Carter.

Kiderült, hogy egy kiújuló fertőzése van, ami lerágja az arca két oldalát, így a bőre napról napra vékonyabb és gyengébb lett. A plasztikai sebésze sürgősségi műtétet javasolt az arcprotézis eltávolítására, majd vizsgálatra küldték, ahol megállapították, hogy egy veszélyes, antibiotikum-rezisztens fertőzése van, amely egyre több embert súlyt a világon.

Nagyon féltem. Láttam, ahogy az arcomat felemészti ez a fertőzés. Az antibiotikumok életmentő gyógyszerek, és bár küzdöttem az antibiotikum-rezisztenciával, végső megoldásként mégis az antibiotikumok mentettek meg. Hihetetlenül szerencsés voltam – ha a fertőzés minden elérhető kezelésnek ellenállt volna, talán nem élem túl

– mesélte a nő, aki három éven át küzdött az MRSA-val, tehát a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus nevű fertőzéssel.

Évtizedes küzdelem

Miután eltávolították fertőzött arcimplantátumát, és kezelést kapott az MRSA fertőzésre, Vanessa tanácsot kért egy világhírű bostoni transzplantációs sebésztől, aki kezelési tervet készített számára az állapotára. Ezután dél-afrikai orvosokhoz utalták, akik elvégezték a szükséges beavatkozásokat, és nyolc hónap, két műtét és egy harmadik, Clindamycin nevű antibiotikum-kúra után véget ért az arcrekonstrukciójáért folytatott évtizedes küzdelme.

Elvégeztük az utolsó szemhéjműtétet, és évek óta először végre felfedhettem az arcom. Egyszerűen hálás voltam, hogy már nem kellett azt látnom a tükörbe, ahogy eltűnik az arcom egy rezisztens fertőzés miatt

–  osztotta meg Carter, aki a gyógyulása óta arra próbálja meg felhívni a figyelmet saját történetével, milyen káros hatásai lehetnek a feleslegesen vagy túlszedett szedett antibiotikumoknak.

The post „Megette az arcát” egy fertőzés, miután autóbalesetet szenvedett a nő first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed