A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat

A 444.hu újságírója, Bábel Vilmos nyerte el a 2025-ös Transparency-Soma Díjat – közölte a Transparency International. Az 1 millió forint díjazással járó elismerést a Francia Intézetben adtak át hétfő este.

A kiemelkedő újságírói teljesítményeket elismerő díj pályázati úton elnyerhető: ezúttal 33 pályamunka érkezett a felhívásra. A pályázatok elbírálásának ezúttal is három fő kritériuma volt:

  • az oknyomozó munka mennyisége és minősége,
  • a téma relevanciája,
  • továbbá a közérthetőség.

A közlemény kiemeli, hogy a tavalyi év egyik legjelentősebb hazai botránya a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó – azon belül kifejezetten a Szőlő utcai javítóintézetben történt – hosszú időn át büntetlenül maradt visszaélések sorozata volt.

Az ügy, amelynek nyilvánosság elé tárásán több újságíró, politikus és közéleti szereplő dolgozott, rávilágított arra, hogy miként bánnak az állami fenntartású intézményekben nevelt fiatalokkal. A 444.hu újságírójának nyomozó és tényfeltáró munkáját a zsűri kiemelkedőnek találta.

Bábel Vilmos a Szőlő utcai javítóintézet korábbi vezetőjének és környezetének bűnös tevékenységét dolgozta fel. A hatrészes cikksorozat részletekre kiterjedően világított rá arra, hogy az egykori igazgató közel másfél évtizeden át folytathatta káros működését az intézmény élén, visszaélve a ráruházott hatalommal.

A díjazott újságíró munkája kétséget kizáróan hozzájárult ahhoz, hogy a nyilvánosság korábban nem ismert részleteket tudjon meg az intézményben történtekről, és Juhász Péter Pál ténykedéséről

– olvasható a díjazottat méltató közleményben.

A zsűri a győztes pályamunkán túl még négy cikket vagy cikksorozatot emelt ki:

  • Bódis András, a Válaszonline.hu újságírója háromrészes cikksorozatban tárta fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter üzelmeit. Nevezetesen azt, hogy miként kerültek közpénzmilliárdok olyan magántőkealapokhoz, amelyeknek végső haszonélvezői Nagy Márton és környezete lehetett.
  • Shortlistre került továbbá a Direkt36 cikksorozata, melyben a szerzők a hazai egészségügyi rendszer siralmas állapotát mutatják be. Az oknyomozó portál munkatársai, Wirth Zsuzsanna, Marton Kamilla és Szopkó Zita egy, a kórházak állapotát felmérő adatbázis és interjúk alapján részleteiben tárták fel az egészségügy anomáliáit.
  • A zsűri kiemelte Dezső András, a Telex.hu újságírója leleplező munkáját is, amely egy korábban csak szűk körben ismert hangfelvétel alapján született.  A cikk következtetése szerint akár Orbán Áronnak, Orbán Viktor miniszterelnök testvérének is köze lehetett az illegális migrációhoz, amelynek során fiktív munkaszerződések köttettek, és átláthatatlanul zajlott a minisztériumi lobbizás. Mint a cikkből kiderül: 2024 nyarán a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást indított, azonban az eljárás ezidáig nem hozott eredményt.
  • A Telex.hu újságírói, Bánáti AnnaBrückner GergelyMadzin Emília, valamint Weiler Vilmos számos nézőpontból vizsgálta a jegybanki közpénzek elherdálásának és a Matolcsy-klán gazdagodásának a történetét.

A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt, amelynek tagjai: Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója; Mészáros Zsófia, újságíró, szerkesztő, a Pelikán Projekt alapító-tulajdonosa; Stumpf András, újságíró, a Válaszonline.hu társalapítója és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely igazgatója.

2023-ban a 24.hu újságírója, Nagy Gergely Miklós érdemelte ki a rangos elismerést azzal a cikkével, amely az ellenzék 2022-es amerikai kampánytámogatásáról szól.

The post A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed