Fotósorozat: így született és ragyogott fel a dupla szivárvány Szegednél

Sütő Máté, szegedi fotós, viharvadász már rutinosnak mondható az égi jelenségek dokumentálásában, igazi profiként csípi el a szupercellák, felhők, zivatarok, szivárványok kialakulását a Dél-Alföldön – most sem maradt le a dupla szivárványról.

A képsorozat különlegessége, hogy a fotós gyakorlatilag a szivárványok kialakulásának a kezdetét is elcsípte, és elmondása szerint bár a fotó nem adja vissza teljesen, de az egyik színhíd nagyjából 30 méterre volt tőle.

Éppen hazaértem munkából, amikor láttam, hogy egy zápor súrolja a várost és a Nap irányában tiszta az ég, úgyhogy kiszaladtam az Árvízi Emlékműhöz. A napállás már viszonylag alacsony volt, 4-5 óra között, szakadt az eső és erősen sütött a nap

– mesélte Máté hozzátéve, hogy mindezek a körülmények nagyon kedveztek a közeli szivárványnak és a duplázásnak is, amire nem is kellett sokat várnia.

Nézze meg Sütő Máté galéirájában a szivárványok születését!


17 fotó

Ezek együttesen hozták össze életem egyik legközelebbi szivárványát, ami nagyjából 30 méterre volt előttem. Bár érdekes, mert a magassága és az erdős háttér miatt optikailag messzebbinek tűnt a felső része, de az alja jobbról és balról olyan közelinek látszott, mintha meg tudtam volna fogni. Érdekes látvány volt és sokáig kitartott

– mondta Máté.

A szegedi fotós legutóbb márciusban csípett el egy szép szivárványt, de készült fotó lángoló tavaszi viharfelhőkról és egy különleges alkonyati fényjátékról is.

Kapcsolódó
Fotók: félelmetes felhőszörny borította sötétségbe Szegedet
A hétfői viharban Szeged percek alatt teljes sötétségbe borult, de egy viharvadász már a “lesen” volt, és mesebeli képeket készítet az égi jelenségről.

The post Fotósorozat: így született és ragyogott fel a dupla szivárvány Szegednél first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0