Varga Mihály hvg.hu-nak adott interjújában fogalmazott úgy: „Örömmel támogatjuk a Tisza-kormány gazdaságpolitikáját, ha tudjuk, mit jelent.”
Mi történt? A Tisza-kormány céljairól rakott ki rövid posztot a leendő miniszterelnök, Magyar Péter csütörtök Facebook-oldalára. „Stabil forint, alacsony infláció, növekvő gazdaság és tiszta közélet” – áll bejegyzésében. A poszt nem tartalmaz újdonságot a Tisza elnökének kommunikációjában, időzítése azonban már jóval érdekesebb. Ahogyan arról a Forbes.hu-n is beszámoltunk, Varga Mihály jegybankelnökkel jelentetett meg interjút csütörtökön a hvg.hu. A jegybankelnök a beszélgetésben kitért a Matolcsy-korszakra, a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is.
Kontextus. Varga Mihály az interjúban arról beszélt, hogy a jegybank mandátuma a mindenkori kormány gazdaságpolitikájának támogatása. „Ennek örömmel is teszünk eleget, ha először is tudjuk, ez mit jelent, másodszor pedig ha nem gerjeszt inflációt” – nyilatkozta. Varga szerint sok minden akkor dől el, amikor Magyar Péterék átvizsgálják az idei költségvetést, az ősszel beterjesztik a 2027-est, ezzel adva a piacnak egy olyan középtávú államháztartási forgatókönyvet, amivel számolni lehet. „Alapvetően jó munkakapcsolatra törekszünk az új kormánnyal” – mondta a jegybank elnöke. „A hitelminősítők májusban valószínűleg adnak az új kormánynak türelmi időt, amíg kialakítja saját gazdaságpolitikáját és intézményrendszerét,
„de ez gyorsan elmúlik. Legkésőbb ősszel már nem lesznek jóindulatúak.”
Magyar Péter még első nemzetközi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Varga Mihály a Tisza-kormány alatt is maradhat pozíciójában.
The post A jegybankelnök interjúja után Magyar Péter a Tisza gazdasági céljairól posztolt appeared first on Forbes.hu.