Lehetett volna az év egyik legnagyobb meglepetése, de a keszekusza Obey the Insect God gyakorlatilag egy átgondolatlan katyvasz.
Piszkosul vacilláltam, amikor az Obey the Insect God tesztelése kapcsán szerkesztőségünk megkeresést kapott. Kicsiny stábunkban valószínűleg jómagam vagyok az egyetlen balek, aki mazochista módon folyamatosan bevállalja legrémesebb vagy annak tűnő indie címeket annak reményében, hogy honi szinten megismertessük olvasóinkkal egyik-másik rejtett gyöngyszemet. Nos, játékunk alkotója, Charles Davis jóformán egymaga zongorázta össze narratív debütálását, amelyre mondhatnánk egyszerűen akár azt is, hogy emiatt olyan is lett – de nyilván fel lehetne sorolni számos pozitív ellenpéldát.
Az Obey the Insect God a ’90-es évek verekedős játékai előtt igyekszik leróni a tiszteletét, legalábbis ebben a szellemiségben készült mintegy 6 esztendőn át. Első ránézésre sokak számára talán az eredeti Mortal Kombat trilógia valamelyik kultikus része ugorhat be, hiszen FMV karaktereit és persze funkcionalitásait tekintve hasonlóan elborult stílusban búnyózhatunk. De a digitalizált, élő szereplős karakterei mivoltából valójában jóval többről van szó, s az igazi inspirációt valószínűleg a Batman Forever, a Pit-Fighter vagy a Narc jelentette. Csak úgy érdekességképpen megjegyezném, hogy a közelmúltból a klasszul sikerült Crimson Capes-t is a felsorolt beat’em up játékok ihlették.
A mostani helyszínünk a Rovaristen rejtekhelye, ahova Lauri nevű harcos hősünk egy titokzatos nőszemélyt üldözve véletlenül toppan be. Ám hamar kiderül, hogy nem szimpla barlangban kutakodik, hanem egy hatalmas várrendszerben, ahol különböző förtelmes teremtmények gyülekeznek. Ennek okairól a kezdeti fázisban persze semmit nem tudunk, de azért sejthető, hogy a mire készülnek.
Az ügyességi-akciójátékban többnyire ugrálnunk kell (olykor könnyed, precíziós platformerekben tapasztalható pályákon), valamint lándzsánkat használva legyőzhetjük ellenségeinket. Ez utóbbit főleg védekezéssel és kombók alkalmazásával tudjuk hatékonyan kamatoztatni és maga a gameplay is leginkább ezekben a pillanatokban erős. Viszont maga a játékmenet ennél többet nem kínál és sokszor monotonná válnak a kombinációk ismétlései – plusz erre rátesz az is egy lapáttal, hogy a felhasznált ingyenesen beszerezhető – hangeffektusok iszonyatosan klisések. Valamelyest a sokszoros önsimétlést próbálják ellensúlyozni a fura akcentussal előadott narrációkkal és a szándékosan erőltetett párbeszédekkel, amik hatása már csak a hangzásuk miatt is inkább megmosolyogtatóak.
A kezdeti trailerek után azt gondoltam, hogy majd a kész termék látványosabb lesz, de bátran leszögezhetjük, hogy grafikailag szimplán nem jó ránézni az Obey the Insect Godra. Erre rátesz egy lapáttal a folyamatosan ismétlődő zenéje, mely csak addig hangzik jól, míg sokadik alkalommal nem hallgatjuk végig az ismétlést. És mindezt nagyjából 7-8 órán keresztül „élvezhetjük”. Ha netán jobban elmélyedünk a menürendszer sötét bugyraiban (fekete háttér előtt bitang nagy karakterek), akkor is hasonlóan hervasztó külcsín fogad, ugyanis az egész idétlenül néz ki.
Pontszám: 3/10
Fejlesztő és kiadó: Chunkle Freaky’s Movies Games
Platform: PC
