„Indokolt és időszerű változtatások”: két és fél héttel a választások után önként mondtak le BNG-ék az egyetemi modellváltás zászlóshajójának éléről

Úgy tűnik, bukhat a modellváltás a Tisza győzelme után: a Mome kuratóriuma az első a modellváltó egyetemek fenntartói közül, amely önként lemondott. Mi lesz az uniós forrásokkal?

Mi történt? „Alapítványunk vezető testülete az akadémiai év végével – felkérésünk hatodik évfordulóján – befejezi a munkáját, és felajánlja alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak” – így jelentette be csütörtökön a Facebookon a teljes kuratórium lemondását a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome) kuratóriumi elnöke, Böszörményi-Nagy Gergely (BNG).

Miért fontos ez? A 444 cikke azt írja, hogy 2020-ban a Mome az első alapítványosodó egyetem volt – még a tömeges intézményi modellváltás előtt –, ennek élére ültették a Fidesz holdudvarából érkező BNG-t. A Mome kuratóriuma az első a modellváltó egyetemek fenntartói közül, amely önként lemondott – ez azért is mérföldkő, hiszen a befagyasztott uniós források felszabadításának feltétele az akadémiai szabadság visszaállítása és a modellváltó egyetemek helyzetének rendezése is. Márpedig fogy az idő a leendő Tisza-kormány számára.

Több ebből

Magyar Péter és az uniós pénzek: szorít az idő, de hatbillió forint még felszabadítható

Mit jelent ez a gyakorlatban? A 444 idézi a levelet, melyben a szenátust csütörtökön értesítették arról: az egyetem felett álló testület a felügyelőbizottsággal együtt testületileg lemondott. Ezt a levelet posztolta ki később BNG, melynek utolsó sorai így szólnak: „Kívánjuk, hogy a Mome és a magyar egyetemi világ – az indokolt és időszerű változtatások mellett – megőrizzék majd az elmúlt évek eredményeit, Magyarország egésze számára érezhető módon és mértékben járulva hozzá közös tudásunk bővítéséhez, kultúránk és gazdaságunk dinamizmusához.”

Kontextus. A 444 azt állítja, hogy BNG az elmúlt egy évben már nem is igazán jelent meg személyesen az intézményben – mindezt a 2025-ben kitört kisebb egyetemi forradalom után, melynek szikrája az volt, hogy a BNG vezette kuratórium nem az egyetem szenátusa által javasolt intézeti vezetőket és rektort nevezte ki. A momés front nyomására a kuratórium visszakozott, elfogadta a szenátus jelöltjeit, és a 444 szerint azóta inkább csak a háttérből irányított.

The post „Indokolt és időszerű változtatások”: két és fél héttel a választások után önként mondtak le BNG-ék az egyetemi modellváltás zászlóshajójának éléről appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0