Az Országgyűlés elnöke levélben fordult a volt parlamenti képviselőkhöz, egyértelművé tette, támogatja a társadalom „jogos igényét”.
Mi történt? Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke levélben kérte meg az országgyűlés korábbi képviselőit arra, hogy végkielégítésüket ajánlják fel jótékony célokra, szúrta ki a 444.
Részletek. Az Országgyűlés elnöke május 20-án küldött levelében felhívta a volt képviselők figyelmét arra, hogy az új kormány megalakulása óta egyre jobban látszik, milyen gazdasági és költségvetési helyzetet hagytak maguk után az Orbán-kormány tagjai, valamint az is egyre nyílvánvalóbb, hogy a civil szféra mellett egyes állami ágazatoknak is milyen nehéz helyzetben kellett működniük. Forsthoffer szerint a társadalomban jogosan merül fel az igény, főként azokkal a képviselőkkel kapcsolatban, „akiknek az elmúlt ciklusokban leadott szavazatai e méltatlan helyzetek kialakulásához hozzájárultak”, hogy ne vegyék fel végkielégítésüket, hanem azt valamilyen jótékonysági célja ajánlják fel.
Mit jelent ez a gyakorlatban? A távozó képviselők a vonatkozó jogszabályok szerint megbízatásuk megszűnését követően három hónapig jogosultak a tiszteletdíjuk előző három havi átlagának megfelelő összegű ellátásra, ez minden képviselő esetében több millió forintos összeget jelent.
Kontextus. Forsthoffer Ágnes kérése aligha lepte meg a volt országgyűlési képviselőket, Magyar Péter ugyanis már korábban felszólította a volt kormánytagokat és államtitkárokat, hogy ne vegyék fel végkielégítésüket. Az Orbán-kormány tárcavezetői a miniszterelnökkel karöltve egy kárpátaljai gyermekotthonnak ajánlják fel a nekik járó juttatást, a lépéssel azonban nem mindenki ért egyet.
The post Az Orbán-kormány tagjai után a volt országgyűlési képviselők is megkapták a felszólítást, Forsthoffer Ágnes nem kertelt appeared first on Forbes.hu.