Mázsaszám pusztultak a halak egy csongrádi víztározóban

Jelentős halpusztulást tapasztaltak a Csongrád-Csanád vármegyei Felgyői-víztározóban. A becslések szerint 300-400 kilogramm ezüstkárász hullhatott el az elmúlt napokban, a tetemek összegyűjtése a nehezen megközelíthető partszakaszok és a sűrű nádas miatt komoly kihívást jelent.

A jelenséget május végén észlelték. Horváth Lajos, Felgyő polgármestere a Pecaverzumnak elmondta, hogy a pusztulás időszaka egybeesett az időjárás hirtelen változásával és az erőteljes felmelegedéssel. A körülmények az ívási időszakban különösen érzékenyen érinthették a halállományt.

A polgármester szerint az ezüstkárászok nagy számban húzódtak a sekélyebb vizekbe és a tározóhoz kapcsolódó csatornarendszerbe. Ezeken a helyeken kedvezőtlen környezeti feltételek alakulhattak ki, amelyek hozzájárulhattak az elhulláshoz.

A csatornákba egy közeli kertészet termálvízkútjából származó víz is bekerül. Úgy véli, hogy ez a víz nem biztosított megfelelő oxigénellátást, főként az éjszakai órákban, ami szerepet játszhatott a halpusztulásban.

Az eset elsősorban az ezüstkárászokat érintette. Más halfajoknál csak elszórtan tapasztaltak elhullást, néhány ponty is elpusztult.

A 27 hektáros víztározón már megkezdték az elhullott halak eltávolítását, a munkát lassítja, hogy a part jelentős részét sűrű növényzet borítja. A természet közben maga is teszi a dolgát: a víz felszínén nagy számban jelentek meg sirályok és gémek, amelyek az elpusztult halakkal táplálkoznak.

A Felgyői-víztározó jelenleg nem áll horgászati hasznosítás alatt, ráadásul a terület nagy része nehezen megközelíthető. A polgármester szerint gyakorlatilag csak a zsilip környéke járható be könnyebben.

A víztározóban korábban is előfordult hasonló probléma. Néhány évvel ezelőtt szintén jelentős halpusztulást tapasztaltak, amikor nagy számban megjelenő sirályok a zsilip közelébe terelték a halakat, ami kedvezőtlen helyzetet idézett elő az állomány számára.

Korábban beszámoltunk a Velencei-tavi és a Bánki-tavi tömeges halpusztulásról is.

Kapcsolódó
Több mázsa haltetem bűzlik a kiszáradt tiszai holtág partján
Legalább 4 mázsa busa pusztult el Szegváron, az Akolszögi Holt-Tiszában.

The post Mázsaszám pusztultak a halak egy csongrádi víztározóban first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0