Befektetők megtévesztése és csalás miatt ítélték el a kínai milliárdost.
Mi történt? Harminc év börtönbüntetésre ítélték az Egyesült Államokban Guo Wenguit egy nagyszabású csalási ügy miatt. A bíróság szerint a kínai üzletember több mint 1000 embernek okozott jelentős anyagi kárt, miközben több százmillió dollárnyi összeget mozgató befektetési rendszereket működtetett, írja a CNN.
Részletek. A bíró az ítélet indoklásában azt mondta, hogy Guo olyan embereket célzott meg, akik politikai változásokat támogattak Kínában, és a vád szerint a hozzá fordulók pénzét saját fényűző életvitelére használta fel. A milliárdos korábban azzal indokolta az Egyesült Államokba való távozását, hogy fellép a Kínai Kommunista Párt ellen.
Ítélet. A férfit a tárgyalás során több vádpontban is bűnösnek találták, az ügyészek szerint Guo által irányított szervezetek, köztük egy médiavállalkozás és több befektetési kezdeményezés, összesen több mint 1 milliárd dollárnyi befektetést vonzottak be a résztvevőktől. A bíróság szerint Guo nem vállalta a felelősséget a történtekért. Az ítélet részeként a 30 éves szabadságvesztés mellett 889 millió dolláros kártérítést is meg kell fizetnie.
The post 30 év börtönt kapott Kína egykori leggazdagabb embere appeared first on Forbes.hu.