Nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményeznek Szijjártó Péter ügyében

Velkey szerint a nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, hogy Szíjjártó Péter a BYD-hez igazolt.

Mi történt? Velkey György az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát kérte fel annak kivizsgálására, jelentett-e nemzetbiztonsági kockázatot Szijjártó Péter korábbi külügyminiszteri tevékenysége. A politikus szerint öt nappal ezelőtt vált egyértelművé, hogyan kell megítélni Szijjártó munkáját, miután a volt miniszter annál a kínai vállalatnál vállalt állást, amelynek magyarországi terjeszkedését korábban kormánytagként segítette.

Velkey úgy fogalmazott: jogosan merül fel a kérdés, hogy Szijjártó miniszterként kinek az érdekeit szolgálta, amikor ugyanahhoz a céghez igazolt, amelynek vezetőivel rendszeresen tárgyalt, és amely számára jelentős állami támogatások megszerzésében is szerepet vállalt.

Több ebből

Szijjártó új állása és a forgóajtószabályok hiánya – itt az EU lesújtó bírálata Magyarországról
Karrierváltás: Szijjártó Péter a versenyszférában folytatja
Kiderült, mennyi közpénzt kapott a BYD, mielőtt felvette Szijjártó Pétert

Egyéb vádak. Velkey beszédében azt állította, hogy Szijjártó indokolatlanul szoros kapcsolatot épített ki Oroszországgal, rendszeresen Moszkvába utazott, és nem kezelte megfelelően a Külgazdasági és Külügyminisztériumot ért kibertámadásokat.

Velkey ezek mellett felhozta, hogy Szijjártó utolsó miniszteri ciklusában mintegy 5 milliárd forintot költött magángépes utazásokra, valamint kifogásolta a diplomata-útlevelek korábbi gyakorlatát is, megjegyezve, hogy az új kormány az elmúlt időszakban több száz ilyen okmányt vont vissza.

Új karrier, új kérdések. A politikus szerint különösen aggasztó, hogy Szijjártó külügyminiszterként érzékeny nemzetbiztonsági információkhoz is hozzáférhetett, miközben most egy olyan kínai vállalatnál dolgozik, amelynek vezetője a Kínai Kommunista Párt tagja. Velkey ezért azt kérte, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság vizsgálja meg, jelentett-e vagy jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot a volt külügyminiszter tevékenysége.

The post Nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményeznek Szijjártó Péter ügyében appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0