A Fidesz szerint kivonult az ügyészség a párt egyik központjába. Összegyűjtöttük, hogy mit lehet eddig tudni

A párt kommunikációs rendszerét és adatbázisait foglalták le.

Mi történt? Az ügyészség nyomozói kedden előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban, hogy lefoglalják a párt kommunikációs rendszerét és adatbázisait – ezt állítja Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Több ebből

Különösen problémás, indokolatlan: záporoznak a jelzők az NKA-botrány legújabb felvonásában
Furcsa körülmények között adták-vették Tiborcz cégét, Hadházy szerint már a rendőrség is nyomoz

Részletek. Havasi közleménye szerint a nyomozók a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait akarták lefoglalni. A 24.hu megkeresésére később kiderült, hogy nem a Központi Nyomozó Főügyészség, hanem a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség nyomoz a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében. Bodó Marianna, a főügyészség szóvivője közölte, hogy az NKA-val kapcsolatos, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt folyó nyomozás részeként hajtották végre az említett eljárási cselekményeket, de az eljárás érdekeire tekintettel további részleteket nem közölhetnek.

Kontextus. Az NKA-ügyben korábban több embert is letartóztattak, köztük Bús Balázst, Óbuda korábbi fideszes polgármesterét, aki az elmúlt években a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt. Az ügy a választások előtt kirobbant, mintegy 17 milliárd forintnyi kulturális támogatás elosztásával kapcsolatos botrányhoz kötődik.

A történtekkel kapcsolatban mi is küldtünk kérdéseket az érintett hatóságnak, frissítjük a cikket, ha érkezett válasz.

The post A Fidesz szerint kivonult az ügyészség a párt egyik központjába. Összegyűjtöttük, hogy mit lehet eddig tudni appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0