Az asztrofizikus végzettségű Édes Lili jelenleg a lausanne-i Swiss Plasma Centerben folytat doktori tanulmányokat fúziós plazmafizikából. Viszonylag korán találkozott azzal, hogy a társadalom értetlenkedve fogadja a tudományos érdeklődését.

„Anyukám matek–fizika szakos tanár, a nővérem országos sakkbajnok, így számomra nem volt nemhez kötött dolog a tudományos pálya – emlékezett vissza. – Az első szembenézésem azzal, hogy mások számára furcsa, hogy nőként fizikusnak készülök, a gimiben történt, amikor a tanárunk meglepődött rajta, hogy milyen sok lány van a fizikaszakkörön. Később mégis ő volt az, aki megszerettette velem a fizikát, igazi fanatikussá tett.”

Tinédzserként nem volt tiszta elképzelése a jövőt illetően. Sok egyéb területtel is próbálkozott, viszont mindig kötődött a tudományokhoz. Elmondása szerint a gimnáziumi fizikaversenyek indították el ezen az úton, melyek a szenvedélyévé váltak. „Később egy nagyon jó csillagászszövetségnek is a tagja lettem, ahol hozzám hasonló humorú és életszemléletű emberekkel ismerkedtem meg. Otthon éreztem magam közöttük.”

Hizsnyai Julianna kiemelte, hogy mennyire meghatározó volt az életében, hogy a szülei sosem fáradtak bele, hogy válaszoljanak a kérdéseire. „Sosem nőttem ki a miért korszakot, amin mind átesünk 2-3 évesen – mondta. – Érdekelt az engem körülvevő világ, és a szüleim mindig válaszoltak a kérdéseimre. Ha nem tudtak, akkor segítettek megtalálni a válaszokat.”

Azzal, hogy választ kapott a kérdéseire, megtalálta, mivel akar foglalkozni. Végül biomérnök lett, jelenleg az Állatorvostudományi Egyetem Élettani és Biokémiai Tanszékén dolgozik tanszéki mérnökként. „Mióta megtudtam, hogy léteznek mikrobák, mint például a baktériumok, minél többet akartam tudni róluk. Itt vannak ezek a kis haverok, körülvesznek minket, és érdekelt, hogyan lehet rávenni őket, hogy megoldják azokat a problémákat, melyeket sokszor mi, emberek okozunk.”

Az iskolarendszerünk olyan, mint egy akadálypálya

A jelenlegi magyar oktatási rendszer hatalmas nyomást helyez a fiatalokra és a szülőkre egyaránt. A tehetség kibontakoztatását biztosan nem segíti. Nagyon fiatalon, tizenhárom-tizennégy évesen meg kell hozni egy döntést, amely hosszú távon meghatározza az életüket. A központi felvételire készülve tudni kellene, merre szeretnének elindulni a tanulmányaikkal. Ugyan sok tanárunk segít egyengetni az ösvényt, melyen elindulhatunk az életben, de lássuk be, fiatal felnőttként is sokunk számára ott maradt a kérdés: „mi leszek, ha nagy leszek”.

Fotó: Sebestyén László

„A rendszer nem arra törekszik, hogy kiderüljön, miben tehetségesek a fiatalok, vagy rájöhessenek, mi érdekli őket – véli Julianna. – Legrosszabb esetben az egyetlen visszaigazolás, amit kapnak az iskolában, az érdemjegyek, azokból viszont nehéz bármire is következtetni. Én is rengeteg elégtelen kémiadolgozatot írtam anno, most mégis kémiával foglalkozom.”

Elengedhetetlen lenne, hogy az iskolapadban ülve olyan tanárok vezessenek be az adott tudományágakba, akik maguk is szeretik azt a területet és amit csinálnak. Lényegtelen, hogy történelemről, irodalomról, matekról vagy fizikáról van szó. A tanár lelkesedése ragadós tud lenni, talán ez még fontosabb a tudományos pályák esetében. Gyerekként a természettudományok kihívást jelentő tantárgyak az iskolában. Nehéz meglátni bennük egy életen át tartó karrier lehetőségét. Hanga kifejtette, űrmérnökként a munkája főleg műholdakkal kapcsolatos számításokból áll. Ha egy iskolás csoportnak kellene bemutatnia, mivel foglalkozik, joggal érezhetnék a gyerekek, hogy ez rendkívül unalmas.

Pedig a természettudományok kifejezetten izgalmas világok felé nyitnak kaput. A belépéshez azonban elengedhetetlen, hogy a kíváncsiság korán fellángoljon. Egy gyerek nehezen képzeli el, hogy űrmérnök vagy plazmafizikus válik belőle, ha a kapcsolata a fizikával kimerül a kockás füzetben és a ceruzában. Ezért fontos, hogy szeressék a tudományokat azok a tanárok, akik elindíthatják a jövő generációját ezen az úton.

Mindemellett azt is ki kell emelni, hogy a poroszos oktatási rendszer, amiben a mai napig élünk, nem segít megszeretni a reálos tárgyakat. Magold be és mondd vissza, különben rossz jegyet kapsz, rajtad a stigma. Hanga visszaemlékezett rá, hogy iskolás korában egy matekfelmérővel döntötték el, hogy a következő 4 évet a gyengébb vagy az erősebb matekos csoportban töltik-e majd. Ez a felmérő nem sikerült neki, így a gyengébb csoportba került, ahonnan főszabály szerint nem léphetett volna szintet annak ellenére sem, hogy jó volt matekból. Egy rossz napon elé került dolgozat miatt maradt volna le a tanulmányaiban, ha a kitartása végül nem hidalja át ezt az akadályt.

Nem csoda, ha a gyerekek utálják a matekot, hiszen már nagyon kicsi kortól ez az a tárgy, amiből azt a visszajelzést kapják, hogy buták. A matematika a logikai gondolkodásra épül, ami fejleszthető. Ha egy iskolásnak nehézséget jelent, megfelelő módszerekkel lehet rajta segíteni. Ehhez jól felkészült és lelkiismeretes tanárokra van szükség, az oktatási rendszer viszont nem teszi vonzóvá ezt a pályát. „Aki tehetséges és lelkes egy reál tudományágban, annak jobban megéri elmenni egy céghez mérnöknek vagy kutatónak” – véli Lili, aki azt is hozzátette, hogy ez olyan tanárhiányhoz vezet, ami miatt az iskolák folyamatosan próbálják visszacsábítani az öregdiákokat, hogy segítsenek egy-egy órával. Sok intézményben az sem probléma, ha valaki a tanulmányai elején van az egyetemen, csak legyen, aki ott áll az osztály előtt abban a 45 percben.

Hangsúlyozták, hogy semmiképpen sem szeretnék az állami oktatás gyengeségeit a tanárokra hárítani. Kiemelték, hogy sok nagyszerű oktatójuk volt, akik nélkül nem lett volna belőlük kutató. A rendszer távol tartja a fiatal tanárokat a pályától, így az állomány fogy, és az osztályok egyre csak bővülnek, miközben az adminisztrációs terhek elveszik a lehetőséget a kreatív munkától. Pontosabban elvennék, ha a szűk keretek közé szorított alaptanterv nem kötné meg a tanárok kezét.

Azt mondták, nőből sosem lesz mérnök

„Ezen a pályán nőként elhelyezkedni nem olyan cukormázas álom, amilyet a televízióban látunk. Nemcsak fehér köpenyekben plexitáblákra irkálunk – mondta Julianna. – Bár az is előfordul.” A szexizmus jellemző tud lenni, ebben egyetértés van közöttük. „Nagyon naivan álltam hozzá, azt gondoltam, engem nem érhet atrocitás. Végül sokszor szembesültem szexizmussal a tanulmányaim során. Nem csak árnyalt utalásokra kell gondolni, hanem konkrét, félreérthetetlen kijelentésekre.”

Fotó: Sebestyén László

Kiemelte, hogy a biológia és az élettudományok területén első ránézésre nem érződik a nemek közötti differencia. Legalábbis ameddig nem az akadémiát vizsgáljuk. A képzéseken jellemzően a nők vannak többségben, az eredményeik is kiválóak. Azonban a munkaerőpiacon ez az arány felborul, minden szinten a férfiak kerülnek többségbe. „Dolgoznak nők asszisztensként, PhD-hallgatóként, vannak a nagydoktorit befejezett professzorok vagy állatorvosok. Azonban minél magasabb egy pozíció, annál inkább a férfijelenlét dominál – magyarázta Julianna, aki felhívta a figyelmet egy fontos szempontra is. – Azonban azok a női kutatók, akik elérték a magasabb pozíciókat, rengeteget dolgoznak, és kiváló munkát végeznek. Úgy gondolom, hogy a tanszék sikerességéhez rendkívül sokat hozzátesznek, sok pályázatot nyernek, ami pénzt hoz. Nélkülük sokkal kevesebb lenne a szakma.” Összegzésként elmondta, hogy nőként rengeteg hátráltató tényezővel kellett szembenéznie, ami azért is szomorú, mert a következő generációnak joggal veheti el a kedvét a tudományoktól, ha megtudja, mivel is kell szembenézni.

„Hallottam olyan vizsgáról, ahol elhangzott a professzor szájából, hogy nőből sosem lesz mérnök – mesélte Hanga. – Még ha így is gondolja, nem értem, ezt miért kell közölni. Az a dolga, hogy levizsgáztasson, tartsa magát ehhez.” Szerinte ilyen szembeszélben muszáj sokkal jobban teljesíteniük, mivel nehezített pályán haladnak. A személyes ellenszenvet az intézmények igyekeznek megoldani azzal, hogy az adminisztrációban nem nevek, hanem Neptun-kódok szerepelnek, de ez csak tüneti kezelés.

Hanga egy űripari startup építésén dolgozik, és beszélt róla, hogy a sztereotípiák vagy a szexizmussal való találkozás hosszú távú sebeket ejtenek. „A cégem miatt sok kapcsolatot kell építenem, és ez rendkívül nehéz, mivel nem egy negyvenes férfi vagyok – magyarázta. Azonban a probléma ott gyökerezik, hogy egy ilyen szituációban azonnal bekapcsol a stressz, hogy a másik fél komolyan vesz-e engem. A rossz tapasztalatok miatt ez sok nőben ott bujkál, belénk táplálták, hogy nem tudunk érvényesülni.” Hangsúlyozta, hogy nem arról van szó, hogy nőként biztosan ilyen falakba ütközik az ember, hanem a rossz tapasztalatok miatt alakul ki egy szorongás, ami visszafogja a nőket. Ha el akar adni valamit, alkalmaznia kell egy embert, aki megfelel azoknak a sztereotípiáknak, amiket ebben az iparágban elvárnak. Így az üzlet gördülékenyen mehet, az pedig nem számít, hogy ki is áll az ötlet mögött. Hozzátette, úgy látja, hogy a fiatalabb generáció ilyen szempontból sokkal nyitottabb. Ők el tudták hagyni azokat a káros beidegződéseket, melyek nem vagy akár rassz alapján hátráltathatják a közös munkát.

„A legnagyobb csatákat már megvívták előttünk, de azért még nem teljes az egyenlőség – véli Lili, aki azt is hozzátette, hogy a tanulmányai alatt ritkábban került szembe hátrányos megkülönböztetéssel. – Azt vettem észre, hogy sokaknak nem tűnik fel, hogy azok a sztereotípiák, melyekről most beszélünk, még mindig jelen vannak. Nem mindenki érti, hogy miért kell még mindig dolgozni a pálya kiegyenlítésén.” Lili szerint a múlt század női kutatói és professzorai már kijárták előttük az utat, így a mai helyzet sokkal jobb. Azonban még van miért küzdeni.

Abban mind a hárman egyetértettek, hogy a gyerekvállalással fordul át a nő-férfi arány a képzések után a munkaerőpiacon. Egy női kutató számára a gyermekvállalás időszaka egybeesik a szakmailag legtermékenyebb időszakkal. Így sokaknak választaniuk kell, hogy a karrierjüket vagy a gyerekvállalást halogatják. Ez egy nehéz döntés, amivel a férfiaknak kevésbé kell szembenézniük. „A tudományos pályán ez azért is lehet nehezebb, mivel előfordulhat, hogy a kutatási területeddel a világon csak tíz labor foglalkozik. Ha ezeket körbe akarod járni, az nagy rugalmasságot igényel, ami kitolja a gyerekvállalást.”

Azzal együtt, hogy megnehezíti a tudományos pályán elhelyezkedő nők helyzetét a sztereotípiák sokasága, arról is beszéltek, hogy bizonyos szituációkban előnyt is lehet belőlük kovácsolni. „Úgy veszem észre, hogy a férfiak kevésbé segítenek egymásnak, vagy osztják meg egymással az információt. Lehetséges, hogy ösztönösen sokkal inkább megnyílnak egy nő felé, akár a kutatási területen belül, akár az üzleti életben – mutatott rá Hanga az érme másik oldalára. Sokszor láttak el plusztanácsokkal vagy többletinformációval, függetlenül attól, hogy erre szükségem volt-e. Ha kérés nélkül is megkapom a pluszinfókat egy üzleti tárgyaláson, miért ne élhetnék velük?” Az nem kérdés számára sem, hogy azért kell küzdeni, hogy a laborban vagy a tárgyalóasztalnál ne férfiként és nőként, hanem egyenrangú felekként lehessen dolgozni. Azonban azt is fontosnak tartja, hogy ameddig muszáj együtt élni a szándékos vagy akaratlan megkülönböztetéssel, addig hasznosítani kell ennek a pozitív hozadékait is.

Mikrobiológiáról csak sminkben lehet beszélni

Julianna, Hanga és Lili munkájuk és tanulmányaik mellett tartalomgyártóként is igyekeznek szórakoztatni a közönségüket, bemutatni a tudományos pályát, vagy megosztani ismereteiket a világgal. Világjegy nevű közös YouTube-csatornájukon tudományterületeiken belül készítenek ismeretterjesztő tartalmakat érthető és szórakoztató formában. Csatornájuk a Fókusz Stúdión belül működik, Julianna kezdte el, majd idővel Hanga és Lili is csatlakozott hozzá. Ugyan a való életben, a tanulmányaik és karrierjük során is szembesültek a nemük miatti megkülönböztetéssel, ezek a sztereotípiák sokkal inkább megjelennek a kommentszekcióban.

„Mit értek én hozzá, mikor most fejeztem be a gimnáziumot? Ezt nagyon sokszor megkapom a mai napig – mondta Julianna. – Az nem számít, hogy elvégeztem a témához kapcsolódó egyetemi képzést, releváns témából írtam a szakdolgozatomat, hetekig készültem a témából, amiről a videóm szól, vagy hogy mindemellett a szakmában is dolgozom.” Úgy látja, hogy sokan a fiatal kora miatt nem veszik komolyan, illetve a videók könnyed stílusa is hitelteleníti sokak számára az elhangzottakat. Kiemelte, hogy a Világjegy tartalmai nem egyetemi székfoglalók, nem is cél ilyen irányba elvinni a videókat. Lehet komolytalanul tudományról beszélni? Julianna szerint lehet és kell is, ha azt akarjuk, hogy minél szélesebb közönséghez eljusson. A tények attól még tények maradnak, hogy szórakoztató formában vannak előadva. „Ha a tudásomba nem tudnak belekötni, akkor a koromat vagy a külsőmet támadják. Kaptam olyan kommentet, hogy mindenkinek jobbat tennék, ha az adott témáról sminkben beszélnék. Egyébként volt rajtam smink.” Az internet névtelensége mögé bújva sokan fejezik ki könnyebben a szélsőséges véleményüket, amivel meg kell tanulni együtt élni, ha valaki széles közönségnek gyárt tartalmat.

Julianna azt is kiemelte, hogy legtöbbször nem a tudásukat vonják kétségbe, a kritikák nem szakmabeliektől érkeznek. Pont ellenkezőleg. Ezzel kapcsolatban az oltásokról szóló videóját emelte ki: „Ott nemcsak olyan kommentek voltak, hogy sminkeljem ki magam, hanem fenyegető és agresszív üzenetek.”

Lili hozzátette, hogy a pozitív diszkrimináció is erőteljesen megjelenik a tartalomgyártói munkájuk során. Szerinte a szakmai tudásuk megvan hozzá, hogy a videókban szereplő tudományos témákról beszéljenek. Ezzel együtt nem naivak, értik, hogy dekoratív nőként a közönségük is könnyebben kattint a videóikra. „Az egy dolog, ha vonzó vagy, de nem mindegy, mire vonzod be az embereket. Reklámozhatnánk akár sampont is, de mi a tudomány mellett tettük le a voksunkat” – magyarázta.

Ha csöndben maradsz, csak terjed a hülyeség

A konspirációs elméletek elleni küzdelem, a tanítás iránti vágy, illetve egy tátongó piaci rés. Ezzel a három dologgal magyarázta a Világjegy csapata, hogy miért is vágtak bele a tartalomgyártásba. A tudományokba vetett bizalom Magyarországon rendkívül alacsony, ez leginkább a koronavírus-járvány idején bukott a felszínre. Julcsit többek között a pandémia alatt felerősödő oltásellenesség vezette oda, hogy tisztázza a témával kapcsolatos félreértéseket. Lili is érzékelte, hogy ez idő alatt az orvosokba, kutatókba és biológusokba vetett bizalom megrendült, ezzel a helyzettel pedig kezdeni kellett valamit.

Kezdetben még magukban, a TikTokon próbálták edukálni a közönségüket, majd később csatlakoztak a Fókusz Stúdióhoz, és megszületett a Világjegy csatorna. „Ádámék (Nagy Ádám a Fókusz Stúdió alapítója) akkor találtak rám, amikor éppen a laposföld-hívőkkel hadakoztam a TikTokon” – emlékezett vissza Julianna. Készült is egy közös videójuk Nagy Ádámmal, melyben reagáltak az ehhez kapcsolódó konteókra, ezt követően hozták létre a Világjegy csatornát.

„Mi másra használnám a tudásomat, amit az évek alatt megszereztem, ha nem arra, hogy átadjam? – vágta rá Hanga a kérdésre, hogy miért is vágtak bele a tartalomgyártásba. – Minden rosszindulat nélkül mondom, hogy nagy sötétség uralkodik sokak fejében, az emberek széles körben tájékozatlanok, ami egyenes út a konspirációs elméletekhez.” Úgy látta, hogy a világűrről és az űriparról szóló információk nem tudnak eljutni az emberekhez, amiről természetesen nem tehetnek. A csatornáját is azért indította, még a Világjegyhez való csatlakozása előtt, hogy megoszthassa a tudását a közönségével. Előtte nem látott olyan oldalt a magyar TikTokon, amely az űrkutatással foglalkozott volna. A híradások felületesen foglalkoznak bizonyos történésekkel az iparban, de a miértekre már nem adnak választ. „Ha bárkihez közelebb hozhatom ezt a tudományágat, vagy lebonthatom azokat a téves hiedelmeket, amik terjednek az interneten, akkor megteszem. Akkor is, ha ehhez le kell ülnöm a kamera elé.”

Lili szerint az érdeklődés- és a világnézet-formálás szempontjából rendkívül fontosak azok a közösségek, melyeknek fiatalon a részei vagyunk. Ő maga is rengeteget tanult, mikor gyerekként csillagásztáborba járt, később szervezőként is kivette a részét ilyen programokból. „Ezeknek a táboroknak a legjobb része az volt, amikor a gyerekek a legváratlanabb kérdéseket tették fel. Léteznek-e földönkívüliek, valóban megtörtént-e a holdraszállás, illetve a csillagászattól független témák is felmerültek” – idézte fel Lili az emlékeket, lelkesedése pedig szinte ragadós volt, ahogy mesélt. A Covid-járvány alatt érzékelte, hogy rengeteg felnőtt ember sem kap választ a kérdéseire, ezért is kapaszkodhatnak bele minden elméletbe, amely képes megnyugvást hozni számukra. Az ő kérdéseikre is választ kell adni, és úgy látta, Magyarországon akkoriban nem léteztek az ehhez szükséges csatornák.

A bizalmatlanság a tudományokkal szemben nem magyar sajátosság. Az Egyesült Államokban vagy a környező országokban is jellemző a tudományellenesség. Az USA különösen érdekes ebből a szempontból, hiszen a legtöbb összeesküvés-elmélet onnan származik. „Vannak olyan oldalak Magyarországon is, melyek annyit csinálnak, hogy átveszik a konteót amerikai csatornáktól és magyarul terjesztik – Julianna felháborodása érthető, hiszen a teljesen légből kapott elméletek az interneten keresztül rendkívül gyorsan képesek gyökeret verni a magyar társadalomban is. – Olyan konteókról beszélünk, hogy madarak nem is léteznek, csak álcázott drónok, melyekkel a háttérhatalom figyeli meg az embereket”.

A tudományos életben rendkívül fontos a pontos megfogalmazás, minden kifejezés és szóösszetétel lényeges. Az internet miatt sok összeesküvés-elmélet pusztán félrefordításból ered. Valaki talál egy amerikai hírt, tévesen fordítja le, majd a fals információt tényként terjeszti. Ez a jelenség legalább annyit árt a tudományoknak, mint a szándékosan félrevezető tanulmányok. „Azért fontos az oltástagadókkal, a laposföld-hívőkkel vagy más hasonló teóriákkal foglalkozni, mert ha csöndben maradsz, akkor csak terjed a hülyeség” – mondta Hanga, aki arra is emlékeztetett, hogy az oltásellenesség is egyetlen rossz következtetésre jutott tanulmányból indult ki, és nőtt mára globális problémává. Ez a jelenség pedig a közösségi médiával még inkább felerősödött.

A konteók a közösségi média terjedésével még inkább erőre kaptak, hiszen bárki elkezdheti a legszélesebb közönség előtt terjeszteni az elméleteit. Ráadásul az algoritmusok is támogatták ezek terjedését. A vitát generáló, szenzációhajhász konspirációs elméletek tömegeket mozgatnak meg, és vírusként tudnak terjedni az olyan felületeken, mint a Facebook.

Igazság csak egy van

A valódi tudományos munka évtizedek alatt jut el a szenzációhoz. Hosszas kutatás, tesztek, kísérletek kellenek a legapróbb eredményhez is. Ezzel szemben az álhírek, téves információk vagy konteók egy szempillantás alatt megszületnek, és pontosan arra jönnek létre, hogy az embereket lenyűgözzék. Könnyen megérthetők, egyszerű összefüggésekkel, melyek elérik a közönségnél, hogy úgy érezzék, valami nagyobb tudáshoz fértek hozzá. Ez rendkívül kielégítő érzés, ezért is vagyunk fogékonyak az összeesküvés-elméletekre. Hiszen arra jöttek létre, hogy szenzációsak legyenek. „Ezekkel az abszolút hülyeségekkel aláássák a tudományokat. Nem elég, hogy hamis információt terjesztenek, de még ellenállást is generálnak a tudományos munka ellen. Ez generációkra visszavetheti a fejlődést, és ezért vagyok nagyon mérges” – foglalta össze Hanga a konteókban rejlő legnagyobb veszélyt.

Lili szerint azért is nehéz a konspirációs elméletek ellen felszólalni, mivel igazság csak egy van, összeesküvés-elméletekből viszont amennyit csak ki tudunk találni. Így a tudomány oldalán azt az egy dolgot lehet ismételgetni, ami a közönségnek unalmassá válhat. Ezzel szemben a konteókból végtelen mennyiségűt lehet kreálni, minél szenzációsabb, annál jobb.

Vannak olyan igazságok, melyekre a tudomány már választ adott, de teljesen természetes, ha megkérdőjelezzük az állításait. Így lehet fejlődni. Viszont ennek a kritikus gondolkodásnak kell egy észszerű határt szabni. „A konteókban vonzó, hogy rengeteg van belőlük, és kiválaszthatom azokat, melyek tetszenek nekem és beleillenek a világnézetembe. Sajnos ez azt jelenti, hogy sokan a tényeket is elkezdik így kezelni, ami nincs rendben” – mondta Hanga. Szerinte sokan beleragadnak az információs buborékjukba, azt a tartalmat fogyasztják, ami megerősíti őket a világnézetükben, és elutasítanak mindent, ami azon kívül esik. Fontos lehet az önreflexió, vagyis ismerjük fel, ha tévedtünk.

Sokak számára a tudományos diskurzus elérhetetlen. A szakértők hajlamosak rá, hogy az elefántcsonttoronyból beszéljenek, ezzel elvágva magukat a széles tömegektől. Nem meglepő, ha ez a hozzáállás ellenszenvet szül. Julianna ezzel kapcsolatban beszélt arról, hogy a Covid alatt az emberek rettegtek, nem tudták, mi lesz velük, a szakértők pedig nem vették a fáradtságot, hogy a tömegek számára érthetően elmagyarázzák, miről van szó. „Az Akadémia abban a formában, ahogy most létezik, meglehetősen sznob. Nem csak Magyarországon.” Hozzátette, hogy az oktatás sem törekszik rá, hogy ezt az attitűdöt letörje, inkább erősítik a felsőbbrendűség érzését. Ez a hozzáállás eltávolítja a tömegeket a tudományoktól, akik a konteók felé fordulnak, hiszen onnan kapnak érthető válaszokat a kérdéseikre. Hiába tévesek ezek a válaszok.

Juliannát, Hangát és Lilit az motiválja a tartalomgyártásban, hogy a tudományos kommunikációt közelebb hozzák az emberekhez. „Hidat kell képezni az elefántcsonttorony és a közönség között – mondta Lili. – Ha a tudásommal segíthetek megérteni a világot, biztonságot nyújthatok, vagy felkelthetem valakinek az érdeklődését, akkor meg kell tennem.”