August 11, 2026
| No Comments
Hetek óta súlyos vízhiánnyal küzd a Lajta, több szakaszon már teljesen kiszáradt a meder, és a folyó halállománya is komoly veszteséget szenvedett.
Kapcsolódó híreink
- Életveszélyessé vált az Omszk-tó medre Vidék Az Omszk-tó több pontján is tiltótáblák figyelmeztetnek arra, hogy a tó teljes területére tilos bemenni, szúrta ki az Infostart. Budakalász arról tájékoztatott a honlapján, kevesen tudják, hogy a nádasok, valamint az aszályos nyár után visszamaradt, szárazföldnek tűnő homokszigetek és iszapos területek is a tó területéhez tartoznak. A napokban egy kislány…
- 1100 darab gumiabroncsot szedtek ki a kiszáradt szegedi horgásztóból Vidék A Gumis-tó, melynek területe 4,5–4,6 hektár, nem természetes eredetű. A környék tavai az egykori téglagyártáshoz kapcsolódó agyagbányászat nyomán alakultak ki. Normál vízállás mellett egyes források szerint akár hatméteres mélységet is elérhet. A csapadékszegény, forró nyár alaposan megviselte hazai vizeinket, így a Szeged határában, az 55-ös út közelében fekvő Gumis-tavat is. A…
- Kiszáradt a bakonyi arborétum tava Vidék A zirci arborétum tavának egyetlen felszíni vízforrása ugyanis a Cuha-patak. Ha pedig kevés víz érkezik a patakon, azt előbb-utóbb a tavon is látni lehet. Egyre inkább kiszárad. 40 centiméter – csak ennyi! Térdig ér az arborétumi kis tó. Ötször ennyi víz szokott benne lenni. Sajog a szívünk, amikor ránézünk, de…
- Magyar Péter reagált Baka András legfőbb ügyész jelöltjére Üzlet Tiszteletben tartják a köztársasági elnök jelölését, viszont nem biztos, hogy Szathmáryt támogatja majd a Tisza Párt. Több ebből Megnevezte jelöltjét az ügyészség élére a köztársasági elnök. A Tisza kivár a reakcióval, más szerint „hatalomátmentés” zajlik Kiderült, ki lehet a Médiatanács elnöke, ekkor szavazhatja meg a parlament Mi történt? Magyar Péter…
- Soha nem látott katasztrófa sújtja a kulcsfontosságú magyar folyót: tisztított szennyvíz tartja életben, így mentenék meg Vidék A rendkívüli aszály és az egymást követő hőséghullámok miatt 2026 nyarára kritikus szintre csökkent a Zagyva folyó vízhozama.
Visited 1 times, 1 visit(s) today
https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0