Elment az áram? Ezt kell azonnal tenni, hogy ne legyen nagyobb baj

Egy váratlan áramszünet néhány percig legfeljebb kellemetlenség, ha azonban hosszabb ideig tart, már a háztartás működését is komolyan megnehezítheti. Előfordulhat, hogy leáll a fűtés, nem működik a kazán, megszűnik az internetkapcsolat, a hűtőben pedig romlásnak indulhatnak az élelmiszerek. Néhány egyszerű óvintézkedéssel azonban sok problémát megelőzhetünk – írja az Economx.

Első teendők

Amikor hirtelen kialszanak a lámpák, elsőként érdemes megnézni, hogy csak a lakásban szűnt-e meg az áramellátás. Ellenőrizzük a biztosítéktáblát és a FI-relét is. Ha utóbbi lekapcsolt, annak hátterében például zárlat vagy egy hibás, túlterhelt elektromos készülék állhat.

Ha a környéken is sötét van, valószínűleg nem a lakáson belül történt a hiba. Ilyenkor a szolgáltatónál lehet jelezni a kimaradást, és érdemes tájékozódni arról is, várhatóan mennyi ideig tart az üzemzavar.

Amihez viszont áramszünetben semmiképpen sem érdemes hozzáfogni, az az elektromos rendszer házi javítása. Ha égett vagy szokatlan elektromos szagot érzünk, ne próbáljuk meg kideríteni, honnan származik, és ne kezdjünk barkácsolásba. Ilyen esetben villanyszerelő segítségére van szükség.

Az érzékenyebb elektronikai eszközöket, például a televíziót vagy a számítógépet célszerű kihúzni a konnektorból. A szolgáltatás visszatérésekor ugyanis feszültséglökés jelentkezhet, ami károsíthatja az elektronika egyes alkatrészeit. A túlfeszültség-védő elosztók szintén hasznosak lehetnek, különösen a drágább készülékek esetében.

A router és az optikai modem működését egy kisebb szünetmentes tápegység is fenntarthatja. Ez hosszabb kimaradás esetén is jól jöhet, hiszen így nem feltétlenül szakad meg azonnal az internetkapcsolat.

Figyeljünk az élelmiszerekre

A hűtőszekrényre különösen figyelni kell. A Nébih adatai szerint egy becsukva tartott hűtő körülbelül négy órán keresztül képes megtartani a megfelelő hőmérsékletet. A teljesen megtöltött fagyasztó pedig akár 48 órán keresztül is hideg maradhat.

Ezért áramszünetkor a legfontosabb szabály: ne nyitogassuk feleslegesen a hűtő és a fagyasztó ajtaját. Ha előre tudjuk, hogy hosszabb áramszünet jön, akkor a fagyasztóban lévő üres helyeket rakjuk tele vízzel megtöltött műanyag palackokkal. A megfagyott víz jégakkuként működik, így lassabban emelkedik a belső hőmérséklet.

Ha a kimaradás elhúzódik, az élelmiszerek állapotát is ellenőrizni kell. A romlandó termékeknél a 4 Celsius-fok feletti, hosszabb ideig fennálló hőmérséklet már élelmiszer-biztonsági kockázatot jelenthet. Azt pedig, hogy egy étel még fogyasztható-e, nem érdemes kóstolással eldönteni.

A meleg víz és a fűtés is kieshet

A fűtésről is könnyű megfeledkezni, pedig a korszerű gázkazánok többsége áram nélkül nem működik. Egy téli áramszünet ezért egyszerre jelentheti a fűtés és a meleg víz kiesését. Hosszabb kimaradásokra azoknak is érdemes gondolniuk, akik egyébként elektromos szempontból jól felszerelt háztartásban élnek.

Alternatív megoldások

A napelemek sem feltétlenül jelentenek automatikus megoldást. A hagyományos, hálózatra tápláló napelemes rendszerek áramszünet esetén biztonsági okokból leállnak. Ha valaki kimaradáskor is szeretné használni a megtermelt energiát, olyan hibrid rendszerre és akkumulátoros tárolásra van szüksége, amely szigetüzemben is képes működni.

Bizonyos elektromos autók és kétirányú töltőrendszerek ennél is tovább mennek. A V2H, vagyis Vehicle-to-Home technológiával az erre alkalmas járművek akkumulátorában tárolt energia akár az otthoni energiaellátásába is bevonható. Ehhez a megfelelő autón kívül kétirányú töltő, vezérlőrendszer és biztonsági leválasztás szükséges.

Aki aggregátorral készül egy hosszabb áramszünetre, annak is körültekintőnek kell lennie. Az érzékeny elektronikai berendezésekhez érdemes megfelelő feszültségszabályozással rendelkező készüléket választani, a szükséges teljesítményt pedig nem célszerű a háztartási gépek névleges fogyasztásának egyszerű összeadásával meghatározni. Az induláskor jelentkező nagyobb áramfelvétel miatt tartalék kapacitásra is szükség lehet.

Az aggregátor használatánál legfontosabb szabály a biztonság. A készüléket kizárólag kültéren vagy erre megfelelően kialakított, professzionálisan szellőztetett helyen szabad működtetni, mivel kipufogógáza életveszélyes lehet.

Az elektromos hálózatra történő csatlakoztatásnál még egy fontos szabályt kell betartani. Az E.ON figyelmeztetése szerint: „Tilos a készüléket közvetlenül a fali konnektorba csatlakoztatni!” Az ilyen megoldás ugyanis visszatáplálást okozhat a közműhálózatra, ami a hibán dolgozó szakemberek számára életveszélyes lehet. Az aggregátort az ingatlan hálózatára csak megfelelő, szakember által kialakított leválasztással és választókapcsolóval szabad csatlakoztatni.

Egy lehetséges áramszünetre érdemes előre gondolni. Legyen otthon működő elemlámpa, feltöltött powerbank, elegendő elem, és tudjuk, hol található a biztosítéktábla. Ha pedig hosszabb kimaradással is számolni kell, a hűtő, a fűtés, az elektronikai eszközök és az alternatív energiaellátás kérdését sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Korábban megírtuk, hogy melyik konyhai eszköz fogyasztja a legtöbb energiát és hogy mennyibe kerül 24 óra klímahasználat kánikulában.

Kapcsolódó
hűtés áramszünet
Így védhetjük meg a hűtött élelmiszereket áramszünet idején
Néhány egyszerű lépéssel sok esetben elkerülhető, hogy a hűtőben vagy fagyasztóban tárolt ételek kárba vesszenek.

The post Elment az áram? Ezt kell azonnal tenni, hogy ne legyen nagyobb baj first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0