Már a Forbes legelső címlapját is Krasznai Zoltán fényképezte, és ez nincs máshogy tizenhárom évvel később sem. Hosszú évekbe és teniszes világjárásba telt, mire karriert épített abból a szenvedélyből, amit Amerikában fedezett fel. Nem bánja, sőt: most is úgy kel fel a fotózásai napján, mintha meccse lenne.
„Összesen nyolc perc lesz” – mondta jó tíz évvel ezelőtt Krasznai Zoltánnak Jamie Oliver menedzsere a sztárséf londoni éttermében. Jamie 2016 márciusában szerepelt a Forbes címlapján, aznap intenzív médianapot tartottak.
Az elhúzódó címlapinterjú után – és a várakozó BBC-csapat forgatása előtt – ennyi ideje volt Zolinak elkészíteni azt a képet, amit az olvasók először látnak meg a boltok polcán.
„Ránéztem, és mondtam neki: négy beállást fogunk fotózni, mindegyikre két perc lesz. Csináljuk.”
Segítette a rapid fotózást, hogy előző éjjel hajnali háromig skiccelt a szállodaszobájában – számított rá, hogy szorítani fogja az idő. Általában felkészül, de nem túlkészül, tapasztalatai szerint jobbat tesz a képeknek, ha van bennük improvizáció. A szűk időkeretben ráadásul az előcímlapot, és a belső képeket is meg kellett csinálnia. „Ez egy olyan extrém eset – mondja –, amit tényleg csak felkészüléssel és tapasztalattal tudsz megoldani. Még Jamie is pozitívan reagált a rövid fotózás végén.”
Zoli tizenhárom éve fotóz Forbes-címlapokat, a fényképek iránti szeretete azonban jóval korábbról jön. Amerikába, Montanába járt egyetemre, és szabadon választott tárgyként vette fel a fotográfiát. „Amikor előjött az előhívóban az első nagyításom, mentem a professzorhoz, hogy fotós akarok lenni.” Mellékszaknak, majd specializációnak is a fényképészetet választotta. Többször este tízkor rúgták ki a fotólaborból a záróra miatt.
Erről szól a cikk
- Hogy jutott ki Amerikába?
- Egyszer csak befutott Szeles Mónika hívása
- „Törés az életemben”
- A jó címlapfotó receptje
- Felépült egy stúdió
Nem a fényképezés, hanem a profi sport vitte ki a tengerentúlra: kiskorától versenyszerűen teniszezett, szerepelt a válogatottban, ösztöndíjjal jutott be az egyetemre is. Pályafutásának egy csuklósérülés vetett véget, de a sport így sem tűnt el teljesen az életéből. Egyetemi évei alatt kereste meg Szeles Mónika (kilencszeres Grand Slam-bajnok teniszező) csapata, hogy legyen Szeles edzőpartnere.
„Ki mond egy ilyen ajánlatra nemet?” – teszi fel a költői kérdést Zoli. Egy nyáron keresztül segített neki, majd visszatért a tanulmányaihoz. Az ajánlat azonban egy évvel később, üzletimenedzsment-diplomájának megszerzése után is várta: amikor májusban csörgött a telefon, rögtön igent mondott. Három-négy éven át járták a világot a versenyek miatt Mónikával, a fotózás erre az időre ki is veszett életéből. Wimbledon, Párizs, New York Tokió – néhány helyszín a megmérettetések sorából.
Magyarországra először csak vízumát meghosszabbítani tervezett hazajönni, de máshogy hozta az élet. Két lányának megszületése miatt végleg hazatért.
Törés az életemben
Ekkor még mindig nem a fényképezésből élt, ezen az úton csak később, negyvenévesen indult el, amikor „törés jött el az életében”. Úgy érezte, újra kell kezdenie, mégpedig a szenvedélyével.
„Ott voltam a 2008-as gazdasági válság közepén mint pályakezdő, nem ismert itthon a szakmában senki. Amerikában végeztem fotóssulit, tíz évvel ezelőtt. A semmibe integettem, hogy fotós vagyok, helló!”.
Emocionális döntésnek tartja, hogy el mert indulni az évtizedekkel korábban felfedezett, az évek során elhanyagolt érdeklődése felé. Megtakarításaiból stúdiót alapított, ma is azt használja, de még egy év kellett, hogy megtalálják az első munkák.
Az egyik ilyen az extrémsport-fotózás volt, amit az motivált, hogy Montanában snowboardozott. Saját szakállára csinált először ilyen képeket, mások győzték meg, hogy vigye be őket az Offline Extrémsport Magazin szerkesztőségébe. A következő hónapban már ő csinálta a címlapot.
Divatfotózások, művészeti projektek, reklámügynökséges munkák, később Forbes-címlapok: portfóliója egyre bővült, az egy dolog, ami konzisztens maradt, hogy se weboldala, se közösségimédia-oldala nincs.
„Kicsit ez a brandem is. A fotós, akinek nincsenek képei az interneten”
– mondja nevetve. Többször belekezdett a weboldaltervezésbe, valahol azonban mindig megakadt a folyamat. Nem is volt szükségszerű: rengeteg nagymárka (pl. Vodafone, Audi, Coca-Cola, Spar) kampányát is ő készítette, de művészeti projektekben (Mácsai Pál, 2018. augusztusi címlaposunk felkérésére az Örkény Színház társulatát fényképezte) is szerepet vállalt. A stúdió is bővül, ma már tízfős csapatot vezet.
Már az első magyar Forbes címlapját, Váradi József Wizz Air-alapítót is ő fotózta a 2013. novemberi startra, ahogy Szoboszlai Dominikot 2021 nyarán, aztán három évvel később Barcelonában Náray Tamást, idei júniusi számunkban pedig először politikust, Orbán Anitát is. Nem számolja, de bőven száz fölött jár már, azt viszont nem tudja megmondani, mi a tökéletes címlap receptje.
„Minden eset más. A fotózásokra mindig kapok elképzelést, de szeretek belevinni improvizációt, spontaneitást, valamilyen színt is.” Tökéletes példa erre az idei májusi címlapanyag: hirtelen elgondolásból arra kérte a Pamkutya mögött álló Osbáth testvéreket, hogy ugorjanak fel – így született meg a végső koncepció.
Hú, most jövök le
„2021 májusában álltam először a stúdiójában, és néztem, ahogy megvalósítja, amit előre megbeszéltünk. Sőt, valójában még jobbá teszi – emlékszik vissza volt művészeti vezetőnk, Kenczler Marci. – Reklámos pályafutásom során rengeteg fotóssal dolgoztam, sokukra már nem emlékszem. Zolira igen. Sejtem, utálja, hogy most róla van szó, nem véletlenül választotta a kamera másik oldalát. De néha az igazán jó emberekről muszáj hangosan beszélni. Főleg ha ők maguk nem teszik.”
Szabad idejét szívügyének, az analóg fotózásnak szenteli, stúdiójában is külön labort rendezett be a képek előhívásához. Nagyapjához vezeti vissza, miért szeret „pepecselni”. Könyvkötő volt, és kiskorában
Zoli sokszor segített neki az enyvvel és papírral a műhelyben. Lelkesen mutatja a gyakran napokig, hetekig készített képeket, és közben magyarázza, hogyan kell felkenni a rétegeket, UV-exponálni a fényérzékenyített nyomatot, összeállítani a végleges alkotást. Kedvenc képe nincs (meg se tudja tippelni, mennyit lőtt), de vannak a szívéhez közelebb állók. Például egy tizenöt éve Nepálban készített analóg fotó.
„Még ma is emlékszem, hogyan tettem le a kamerát.” Szerinte a sportolómúltja viszi, hogy a százsokadik fotózást is ugyanolyan energiával csinálja, mint az elsőt, vagy, hogy a címlapfotózás negyedik órájában az ötödik beállásnál (mint például az augusztusi Beton.Hofi-címlap fotózásán) is ő energizál mindenkit: „Hú, de jó, érkezünk!”
„Amikor délután kettőkor meccs van, már ebben a hangulatban kelsz fel. Most is, néha szoktam ülni a fotózás után, és mondani a srácoknak, hogy hú, most jövök le.”
The post A fotós, akinek nincsenek képei az interneten – Szeles Mónika edzőpartnere volt, 40 évesen kezdett új fejezetet, ma a Forbes címlapjait fotózza appeared first on Forbes.hu.
