September 21, 2026
| No Comments
Szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal Szombathelyen, az Oladi platón végzett munkálatoknál.
Kapcsolódó híreink
- Több száz madártetemet találtak a védett állatokat is kiprepaláló szaki tanyáján Vidék A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik védett állatok illegális preparálásában működtek közre, írta közleményében Magyarország Ügyészsége. A vádirat szerint az egyik vádlott évek óta preparátorként dolgozott. Csongrád-Csanád megyei lakóhelye környékén rendszeresen gyűjtötte illetve másoktól átvette az elhullott, védett és fokozattan védett állatok – jellemzően madarak –…
- Ezen a vidéki településen vett magának újabb templomot Varnus Xavér: elárulta, mire készül a baranyai zsákfaluban Vidék Az orgonaművész ma már világpolgárként él, idejét magyarországi, kanadai, berlini és olaszországi otthonai között osztja meg.
- Újabb legendás étterem húzza le a rolót: őszintén vallottak arról, mi vezetett idáig Vidék A szombathelyi Pelikán Park közelében található vendéglátóhely történetében idén januárban kezdődött új fejezet.
- Fotókon a népszerű víztározó siralmas állapota, egészségügyi kockázat miatt tilos a horgászat Vidék Nógrádkövesd Község Önkormányzata ismételten és nyomatékosan felhívja mindenki figyelmét, hogy a Szécsénke irányában található árvízcsúcscsökkentő víztározóban a horgászat továbbra is szigorúan tilos, írta közösségi oldalán Nógrádkövesd Község Hivatalos Profilja. A tilalom nem ajánlás, hanem betartandó előírás. Kérünk mindenkit, hogy ezt vegye komolyan! Az engedély nélküli horgászati tevékenység következményeket vonhat maga…
- Aszály miatt repedtek meg Szegeden a házfalak Vidék A helyiek teljesen el vannak keseredve, hiszen ebben az esetben még a biztosító sem fizeti meg a kárukat. Jelenleg statikus véleményére várnak, abban bíznak, hogy van megoldás a problémájukra. A Szegedi Televíziónak az egyik érintett háztulajdonos, Kószó János úgy nyilatkozott, hogy már milliós nagyságrendről beszélhetünk a falak rendbetételével kapcsolatban. De…
Visited 1 times, 1 visit(s) today
https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0