Az Alapjogokért Központ háttércégénél havi több mint bruttó 3,5 millió forintért foglalkoztatták a férfit, aki alig végzett tényleges munkát.
Mi történt? Házkutatást tart a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Alapjogokért Központ háttércégénél – erről a Police.hu-n jelent meg közlemény.
A nyomozók egy „a céggel kapcsolatban álló egykori külföldi tisztségviselő” címén is kutakodnak. A gyanú szerint a cég havi több mint bruttó 3,5 millió forintért foglalkoztatta a férfit, aki alig végzett tényleges munkát. A volt külföldi tisztségviselő jelenleg nemzetközi körözés alatt áll.
Több helyen kutatnak: A Police.hu-n megjelent közlemény szerint a nyomozók a cég budapesti épületei mellett a könyvelőcégüknél is kutatásokat tartanak. Emellett az említett volt külföldi tisztségviselő utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyére is kiszálltak.
Kontextus: Augusztus végén derült ki, hogy a kormány vizsgálódik a Fidesz-közeli cég állami támogatásai körül.
Az Alapjogokért Központ több mint 3,3 milliárd forint állami támogatásban részesült az elmúlt kilenc évben. Ebből 2,8 milliárd forintot az Orbán-kormány titkos kormányhatározatokkal ítélt oda.
The post Hűtlen kezelés, nemzetközi körözés – Fidesz-közeli céghez szállt ki a rendőrség appeared first on Forbes.hu.